Szórakozás

Össztűz zúdul Alexandria Ocasio-Cortezre, miután a Twitteren „bevallotta”, hogy bejön neki Elon Musk

Még most is kitartnak annak a kínos ügynek az utórengései, ami a hétvégén robbant ki a Twitteren – nagyban köszönhetően annak, hogy Elon Musk hatalomátvétele óta átalakult a közösségi oldal szabályozása a hitelesített fiókokkal kapcsolatban. Ennek most az lett az eredmnéye, hogy maga Musk keveredett pletykába, bár hozzá kell tenni, hogy az ügy nem neki okozta a legkínosabb perceket. Az ügy másik érintettje ugyanis az amerikai Demokrata Párt balszárnyához tartozó Alexandria Ocasio-Cortez, akinek egyrészt nem igazán illik a pozíciójához a celebvircsaft, másrészt a közelmúltban többször is élesen kritizálta Muskot.

Hogy miről is van szó pontosan: ahogy minden közösségi oldalon, így a Twitteren is ott vannak a kék pipák, amelyek a hitelesített fiókokat jelölik. Ezek eredetileg arra szolgáltak, hogy egy ismert személy a sok kamu- és fanoldal között hivatalosan is jelezni tudja a közönségnek, hogy melyik az ő saját profilja, elkerülve ezzel a félreértéseket. Csakhogy miután Musk átvette a Twittert, bevezetett egy új szolgáltatást, aminek keretében gyakorlatilag elő lehet fizetni a kék pipára, ami azt eredményezte, hogy a felületet ellepték a hitelesített fiókoknak látszó, valójában kamuoldalak. Egy ilyet hoztak létre Alexandria Ocasio-Cortez (AOC) nevével is. Itt a készítő ugyan a fiók nevében külön jelezte, hogy paródia oldalról van szó (Alexandria Ocasio-Cortez Press Release (parody) az oldal neve), de ez sokak tudatáig nem jut el, nagyon sokan vannak, akiknek meggyőződése, hogy a politikus osztja meg itt a gondolatait. Ők döbbenten látták, amint a képviselő „színt vallott” a hétvégén.

Lehet, hogy csak a bor beszél belőlem, de bejön nekem Elon Musk

– olvasható a bejegyzésben, amit még a Twitter-vezér is retweetlet egy 🔥 emojival.

Ahogy az Indy100 gyűjtéséből kiderült, a képviselő össztűz alá került a bejegyzés után, szerencséjére azonban a kritikák nem közvetlenül hozzá, hanem a paródia oldalhoz érkeztek. Itt ugyanúgy összegyűltek AOC támogatói és utálói is, előbbiek értetlenül állnak az előtt, hogy a politikus flörtöl az általa eddig rendre szidott milliárdossal. Többen odáig mentek, hogy AOC szemére vetették, hogy az érzései miatt feladta az elveit, illetve, hogy nem profi a viselkedése. Velük szemben Musk tábora képmutatással vádolja a nőt, külön felhívva a figyelmét arra, hogy semmi esélye a Twitter-vezérnél.

„Még ahhoz is bor kell neki, hogy kifejezze, mit akar. Tönkre teszi Amerikát és most tönkre akarja tenni a mi Elonunkat” – osztotta meg például ijedelmét egy férfi – szintén egy hitelesített profilról.

A képviselő ezidáig nem reagált a félreértésre. Az mindenesetre vigasztalhatja, hogy néhány éve például Ferenc pápa sokkal kínosabb helyzetbe került a kék pipák világában. Mint ismert, néhány hétig visszatérő jelenet volt, hogy a pápa hivatalos Instagram-oldala sorra lájkolt különböző erotikus fotókat és felnőttfilmeseket. A mai napig nem derült ki, hogy az a botrány kinek volt köszönhető.

Kapcsolódó
Erotikus fotót lájkolt Ferenc pápa profilja az Instagramon
A modell boldog, hogy bár az anyjának nem tetszik, amit csinál, a pápának igen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik