Tudomány

Néhány évtized és teljesen eltűnnek a csillagok az égről

Gilbert Rondilla Photography / Getty Images
Gilbert Rondilla Photography / Getty Images

Húsz éven belül láthatatlanná válhat a legtöbb csillagkép a fényszennyezés növekedése és a LED-es izzók terjedése miatt – írja a The Guardian. Christopher Kyba német fizikus kutatása kimutatta, hogy az egyre nagyobb mértékű fényszennyezés miatt az éjszakai égbolt minden évben 10 százalékkal lesz világosabb az előző esztendőhöz képest.

Ez azt jelenti, hogy csupán egy generáció múlva láthatatlanná válhat számunkra az összes csillag, a legfényesebbeket leszámítva.

Kyba szerint, ha egy ma született gyerek jelenleg 250 csillagot lát az égen, akkor 18 éves korára ez a szám 100-ra csökken.

A tudós elmondta, léteznek olyan módszerek, amelyekkel jelentősen csökkenteni lehet a fényszennyezést, anélkül, hogy sötétbe borítanánk a városokat éjszakára. Fontos lenne például a közvilágítás fényerejének korlátozása, illetve gondoskodni kéne róla, hogy minden utcai lámpa kizárólag lefelé világítson, a fényük pedig meleg, narancssárgás-vöröses színű legyen.

A fényszennyezésnek nem az az egyetlen veszélye, hogy nem gyönyörködhetünk a csillagos égboltban, hanem súlyos környezeti következménye is lehetnek. A vándorló madarak és teknősök például a Hold fényét használják iránytűnek, a fényszennyezés miatt viszont egyre gyakrabban zavarodnak össze és tévednek el.

Emellett a rovarpusztulásban is nagy szerepet játszik, hiszen az erős mesterséges fény odavonzza őket az izzókhoz, amelyekkel érintkezve elpusztulnak. Így a madarak és egyéb rovarevő élőlények táplálékforrásai egyre kisebbek lesznek, mi pedig nagyon fontos beporzókat vesztünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik