Belföld

Csoportos létszámleépítésre készülnek a Zalakerámia tófeji gyárában

RTL Híradó
RTL Híradó

Csoportos létszámleépítés várható a Zalakerámia tófeji gyárában – derül ki az RTL Híradó riportjából. A részleteket várhatóan szerdán jelentik be az osztrák tulajdonosok a dolgozóknak.

„A cég vezetése bejelentette, hogy létszámcsökkentés és termelési átszervezés lesz a vállalatnál. De nem tudunk egyelőre semmit hivatalosan” – mondta a csatornának Vizsi Lajos szakszervezeti titkár.

A polgármester  múlt hét óta tud a problémáról, keresik a megoldást.

Természetesen a tőlünk telhetőt meg fogjuk tenni, állásbörzét fogunk intézni, illetve minden olyan dolgot, amivel ezzel kapcsolatban tudunk segíteni

– ígérte Horváth Zoltán.

Tavaly az energiaárak emelkedése miatt már volt egy három hónapos leállás. Az MSZP helyi elnöke szerint a cég a kormány által megemelt bányajáradék miatt kerülhetett bajba.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium az RTL-lel azt közölte, az elhúzódó háború, és az elhibázott brüsszeli szankciók újabb cég működését lehetetlenítették el. Hozzátették: a kormány „kiemelt figyelmet fordít a Zalakerámia Zrt.-nél zajló folyamatokra.”

A minisztérium szerint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat intézkedési tervet dolgoz ki a csoportos létszámleépítés végrehajtására. Szerintük sok üres állás van Zala megyében, és a kormány „minden eszközével segíti az érintett dolgozók újbóli elhelyezkedését.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik