Nagyvilág

Török választás: a harmadik helyezett beáll Erdogan mögé a második fordulóban

AFP
AFP

A május 14-i török elnökválasztás első fordulójának harmadik helyezettje, Sinan Ogan hétfőn Ankarában arra szólította fel híveit, hogy az elnökválasztás május 28-i második fordulójában Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő államfőt támogassák – írja az MTI.

Ogan koraesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott:

kijelentem, hogy a választások második fordulójában a Nép Szövetsége (pártszövetség) jelöltjét, tisztelt Recep Tayyip Erdogant fogom támogatni.

A május 14-i államfőválasztás első fordulóját Erdogan nyerte meg a szavazatok 49,52 százalékával, azonban az abszolút többség hiányában május 28-án második fordulót tartanak a legjobban szereplő két jelölt részvételével. A fő ellenzéki jelölt, Kemal Kilicdaroglu, akit a Nemzet Szövetsége hatpárti pártszövetség indított, a szavazatok 44,88 százalékát szerezte meg. Ogan mögött egy bevándorlóellenes koalíció állt, ő 5,17 százalékot kapott.

Ogan hétfői sajtótájékoztatóján az ország stabilitásával indokolta döntését. Aláhúzta: Törökország végrehajtó elnöki rendszerében a stabilitás fontos alapja, hogy a parlament és a köztársasági elnökség ugyanazon szövetség irányítása alatt álljon.

Május 14-én, az államfőválasztással párhuzamosan tartott, egyfordulós parlamenti választáson a Nép Szövetsége kormányoldali pártszövetség győzött. Az elért 49,47 százalék 268 képviselői mandátumhoz juttatta az Erdogan-vezette kormánypártot, az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártját (AKP) a 600 fős törvényhozásban. A Nemzet Szövetsége nevű ellenzéki pártszövetség a voksok 35,02 százalékát gyűjtötte be, ami a legnagyobb ellenzéki pártnak, a kemalista Köztársasági Néppártnak (CHP) 169 parlamenti helyet biztosított.

Ogan egyúttal elutasította azokat az állításokat, amelyek szerint politikai pozíciókról szóló alkudozás befolyásolta volna a döntését.

A török választás eredményéről szóló elemzésünket itt olvashatja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik