Lecsaptak egy drogbandára az M1 autópálya egyik Győr-Moson-Sopron vármegyei pihenőhelyén és környékén. A banda tagjai békésen kávézgattak, amikor rajtuk ütöttek a zsaruk. A Pest vármegyei rendőrök 125 millió forintnyi kokaint vontak ki a piacról.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 21 éves D. Norbert, a 35 éves O. József, valamint a 44 éves S. László bilincsben, a civil-, és egyenruhások gyűrűjében várakozott addig, amíg a bűnügyi technikusok a szolgálati kutyájuk segítségével átkutatták az autóikat.
A vidéki ütéssel egy időben egy fővárosi helyszínen is hasonló forgatókönyv alapján ismerkedtek meg a rendőrök a 31 éves N. Istvánnal. Autójának csomagtartójában meg is találták a fekete, tégla alakú csomagokat. A gondos, piros paprikával bélelt csomagolással kétféle anyagot lepleztek. Két minibála kokaint, öt marihuánát tartalmazott a helyszíni vizsgálat szerint. A fehér anyag több mint 2 kilót, a zöld törmelék pedig több mint 1 kilót nyomott.
A Pest vármegyei felderítők a vagyon-visszaszerzést szem előtt tartva 1 millió forintot, arany ékszereket, valamint két nagy értékű autót is lefoglaltak. Hasonló sorsra jutottak a kábítószer-fogyasztást, kereskedést alátámasztó eszközök is.
A csapat tagjai, O. József, D. Norbert, E-C. Bernard, E-C. Dominik, A. Dávid, S. László, valamint N. István jó ideje működtették országokon és határokon átnyúló drogcsempész üzletüket. Volt, aki kiépítette, irányította a rendszert, volt, aki futárként utazta át az országokat „téglákkal” a csomagtartóban. Egy-egy kanyarért – a drog mennyiségétől függően – akár milliós fizetség is járt a szállítónak, a megbízók pedig akár 10 milliót is kaszáltak körönként.
Fő profiljuk a kokain volt, amelyet marihuánával egészítettek ki. A feketézők aztán Budapesten és a szomszédos vármegyékben adták tovább a cuccot vevőkörüknek. A most megakasztott kokainszállítmányból megközelítőleg ötezer adagot lehetett volna hígítva továbbadni, körülbelül 25 milliós bevételt elkönyvelve.
Az azóta letartóztatott O. József, S. László, N. István, D. Norbert, valamint a bűnügyi felügyelet alá helyezett A. Dávid ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének, E-C. Dominik, E-C. Bernard, R. Anna, valamint S-L. Szilvia ellen pedig kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt folyik a nyomozás.