Nagyvilág

Hőguta miatt halt meg tucatnyi ember egy indiai állami rendezvényen

AFP
AFP

Tizenegy embert meghalt, több mint 20 ember pedig kórházba került hőguta miatt a nyugat-indiai Mahárástra államban lévő Mumbai mellett rendezett szabadtéri díjtáadó ünnepségen, amelyen több vezető politikus is részt vett – jelentette hétfőn a BBC brit közszolgálati hírtelevízió hírportálja.

A vasárnapi, mintegy három órán át tartó rendezvényen ezrek vettek részt, köztük Amit Shah belügyminiszter és a kormányzó  Indiai Néppárt (Bháratíja Dzsanata Párt, BJP) több más vezető politikusa is. Az ünnepség végén sokan kiszáradásra, magas vérnyomásra és egyéb, hőguta okozta tünetekre panaszkodtak.

A díjátadót egy ismert szociális munkás tiszteletére rendezték, és bár aznap rekordmeleget mértek, a hatóságok pedig hőségriadót is elrendeltek, a rendezvényről készített felvételeken jól látszik, hogy a szervezők semmiféle árnyékos helyről nem gondoskodtak. Tisztségviselők mindazonáltal azt mondták, a díjátadón frissítőket és orvosi felügyeletet is biztosítottak a résztvevőknek.

AFP Résztvevők a nyugat-indiai Mahárástra államban lévő Mumbai mellett rendezett szabadtéri díjtáadó ünnepségen 2023. április 16-án.

Eknat Sinde, Mahárástra államminisztere „váratlannak és fájdalmasnak” nevezte a tragédiát, és bejelentette, hogy az áldozatok hozzátartozói 50 ezer rúpia (207 ezer forint) kártérítést, a kórházban ápolt emberek pedig ingyenes ellátást kapnak.

Április egyike a legmelegebb hónapoknak Indiában, az ellenzék pedig azt vetette az állam kormányzata szemére, hogy nem lett volna szabad ebben az időszakban megtartania a rendezvényt és vizsgálatot sürgetett. Az országban 1901 óta az idei február volt a legmelegebb, az ország meteorológiai intézete további hőhullámokat valószínűsített a márciustól májusig terjedő időszakra.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik