Belföld

Sólyom hivatalába kérette Petrétei Józsefet

A köztársasági elnök hivatalába kérette az igazságügyi és rendészeti minisztert és az illetékes rendőrségi vezetőket, hogy a Nemzetbiztonsági Kabinet ülését követően részletes tájékoztatást adjanak az államfőnek a történtekről – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke kedden.

A nemzetbiztonsági kabinet kedden reggel kilenc órakor kezdte ülését a Parlamentben. Petrétei József a testület összehívásának bejelentésekor hangsúlyozta, a kabinet alapvető feladata, hogy a tapasztalatokból levonja a megfelelő következtetéseket és megtegye a szükséges intézkedéseket.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter még a hajnali órákban felajánlotta lemondását. Az erről szóló információkat Petrétei József a Magyar Televízió Nap-kelte című kedd reggeli műsorában erősítette meg. Közölte, hogy felajánlotta lemondását Gyurcsány Ferencnek, de a miniszterelnök azt nem fogadta el, kérte, hogy maradjon a helyén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik