Belföld

Akcióprogram a falfirkák ellen

Október elsejétől átfogó, falfirkák elleni akció indul Budapesten: a graffitisek évente csak a fővárosi aluljárókban 50 millió forint kárt okoznak.

A program kezdeményezői a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Bűnmegelőzési Osztálya, a Főváros Önkormányzatának Városrendészeti Bizottsága és a Lát-Kép Egyesület illetékesei jelentették be keddi sajtótájékoztatójukon.

Danielisz Béla, a Fővárosi Önkormányzat Városvédelmi Bizottságának elnöke elmondta: a főváros több millió forintot költ a falfirkák megakadályozására, eltávolítására. Példaként említette azt is, hogy a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt., valamint a BKV Zrt. költségvetésében is szerepel erre a célra fordítandó összeg, valamint a főváros is költ erre az aluljáróprogram keretén belül 30 millió forintot.

Jármy Tibor, a BRFK bűnmegelőzési osztályvezetője az akcióprogram legfontosabb elemei közé sorolta például azokat a javaslatokat, amelyek azt szorgalmazzák, hogy a rongálást pénzbüntetés helyett közmunkával szankcionálják. Vagyis: a falfirkák eltűntetésében az elkövető is tevékenyen vegyen részt. A járőrök útvonalát úgy tervezik, hogy a graffitisek által kedvelt területeken sűrűbben ellenőrizhessenek. Szintén a program lényeges elemei közé sorolta az iskolai felhívásokat, valamint az elterelés fontosságát.

A rendőrségen a falfirkák visszaszorítására külön csoportot alakítottak, amely vizsgálja az elkövetők körülményeit, kapcsolatot keres velük. Ősszel több közterületi akciót is terveznek a rendőrök a falfirkálók visszaszorítására. Hanzély Ákos, a Lát-Kép Egyesület elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy különbséget kell tenni falfirka és falfestmény között. Az utóbbi igényes, és Hanzély szerint jó lenne, ha ilyenek tarkítanák a fővárost. Hozzáfűzte: az önkormányzatoknak felületet kellene erre biztosítaniuk.

Az ingatlantulajdonosoknak is a felelőssége, hogy eltakarítsák az üzletükre, házukra került falfirkát – mondta. Példaként Németországot említette, ahol addig nem nyithat ki egy üzlet, amíg a tulajdonos nem takarítja le róla a falfirkát. Egy falfirka eltávolítása „pitiáner összegbe kerül”, egyes cégek 3-4 ezer forintért letakarítják – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik