Belföld

Magyar honvédek biztosíthatják a pekingi olimpiát

A Magyar Honvédség biológiai laboratóriumával kész részt venni a 2008-as pekingi olimpia biztosításában, ha erre Kína igényt tart - jelentette be Szekeres Imre.

A honvédelmi tárca vezetője, miután találkozott a Kínai Népköztársaság védelmi miniszterével pénteken Budapesten.

A biológiai laboratórium már a 2004-es athéni olimpia védelméhez is hozzájárult a NATO reagáló erőinek részeként. A laboratórium 10-12 olyan baktérium-, illetve kórokozófajtát képes kimutatni, amelyek bakterológiai fegyverként számításba jöhetnek, és az ehhez szükséges méréseket 1-6 óra alatt képes elvégezni.

Cao Kang-csuan vezérezredes hangsúlyozta, hogy fejleszteni szeretnék a két ország közötti kapcsolatokat. Mint mondta, találkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, aki megerősítette, hogy a magyar kormány a Kínai Népköztársaságot tekinti az egyedüli Kínának.

Szekeres Imre ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: Magyarország nagyra értékeli, hogy Kína tárgyalásos, békés úton kívánja rendezni a tajvani kérdést. A miniszter közölte: meghívta a kínai légierő vadászrepülőgépeit a 2007-es Kecskeméti Repülőnapra, hogy tartsanak bemutatót.

A magyar kormány fontosnak tartja a két ország közötti kapcsolatok bővítését – mondta, kiemelve: Magyarország nagyra értékeli, hogy a Kínai Népköztársaság bővíteni kívánja kapcsolatait a NATO-val és az Európai Unióval, valamint egyre több békefenntartó feladatban vállal szerepet. Magyarország kapuja lehet ennek az együttműködésnek – tette hozzá.

Kínai védelmi miniszter utoljára 1950-ben járt Magyarországon, míg Juhász Ferenc előző honvédelmi miniszter tavaly tett látogatást az ázsiai országban. Ezt a látogatást viszonozta most Cao Kang-csuan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik