Tavaly még csak ajánlatos volt, idén viszont az iskoláknak már a tankönyvek súlyát is figyelembe kellett venni az órarendtervezésnél. Magyar Bálint korábbi rendelete szerint ugyanis az alsó tagozatosok heti órarendjét úgy kell kialakítani, hogy az egyes tanítási napokon használt tankönyvek tömege a három kilogrammot ne haladhassa meg. Az iskolatáskák könnyítésére azért volt szükség a liberális miniszter szerint, mert a kisdiákok naponta akár öt kilót is cipelhetnek a hátukon. A fejlődő gerincnek az aránytalanul nagy súly káros lehet, és a tanulók 30 százalékának már egyébként is komoly gerincproblémája van. A szakértők szerint az ideális az lenne, ha a gyermek testtömegének 10 százalékát nem haladhatná meg az általa vitt súly.
Tornazsák az iskolapadban
A tanárok többsége úgy véli, hogy bár a rendelet alapvető gondolata – az iskolatáskák könnyítése – jó, de azt megvalósítani mégsem lehet. „Emberséges a törekvés, de grammra nem lehet lemérni az iskolatáskákat és a tankönyveket” – mondta a FigyelőNetnek egy nevét nem vállaló iskolaigazgató-helyettes. Hasonlóan vélekedik Süle Ilona, az ELTE Gyakorló Általános Iskola igazgatója is, aki szerint másképpen viszont megoldható, hogy ne cipeljenek a hátukon több kilót a gyerekek. „Nálunk például külön teremben tartják a rajzeszközöket és a tornafelszerelést a diákok, a napköziben pedig megcsinálják a házi feladatot, így azt már nem kell hazavinni” – hangsúlyozta az igazgató. A FigyelőNet egyébként az iskolában lemérte a tankönyveket, de tapasztalataink szerint az alsósok hátukon nem cipelnek többet két kilónál.
Süle Ilona szerint a rendelet alkalmazása megnehezíti más törvények betartását is. A közoktatási törvény szerint ugyanis a pedagógiai programban meg kell határozni a tankönyvrendelés szempontjait, azaz a tankönyvrendelésnél figyelembe kell venni az iskola személyiségfejlesztő és készségfejlesztő nézeteit is. A tankönyvellátás rendjéről szóló törvény pedig egy olyan kitételt is tartalmaz, hogy a használt könyveknek bele kell férniük a tankönyvtámogatás összegébe.
Felesleges a rendelet?
Az iskolaigazgatók között egyébként akad olyan, aki még a rendelet alapgondolatával sem ért egyet. „A gyerekek többségét kocsival hozzák, ha pedig mégsem, akkor is legfeljebb egy órát kell cipelniük az iskolatáskát” – mondta lapunknak egy nevét nem vállaló budapesti iskola vezetője. Szerinte egyébként a szülők rónak plusz terheket a gyerekekre, amikor nehéz dossziékkal és uzsonnatáskás dobozokkal „szerelik fel” csemetéiket. Hangsúlyozta: nem határozhatják meg a tankönyvek súlyai az órarendet. A tervezésénél ugyanis inkább azt veszik figyelembe, hogy mindennap egyenletesen terheljék a diákokat. Tehát például a matekórás napokon azért nincs testnevelésóra, mert az már sok lenne a tanulónak, és nem azért, mert a tornaruha nehezíti a táskát.
