„Ezek képkollekciók, nem nevezhetők igazi plakátoknak. Főleg az egyes jelöltek reklámjai ’cipőt a cipőboltból’típusú, üzenet nélküli hirdetés, és ez minden pártra igaz” – mondta Babocsay Ádám lapunknak. A reklámszakember hangsúlyozta: az önkormányzati választásokon fontos megmutatni az egyes jelöltek arcát, nem szabad túlzottan a párttal kommunikálni. Babocsay Ádám ugyanakkor mind a jelölteket reklámozó, mind a pártok plakátjairól hiányolja az üzeneteket, képileg pedig a profizmust. „A hirdetések klisékre épülnek, a plakátok egyszerűen csúnyák. Vizuális szempontból nem profi egyik sem” – hangsúlyozta a reklámszakember.
Fidesz: a kormány hibáira építenek
A Fidesz jelöltjeit hirdető szórólapokat tekintve a reklámszakember elmondta: semmilyen üzenetet nem tartalmaznak. „A Fidesz színei és logója alapján beazonosítjuk a pártot, de magáról a jelöltről semmit nem tudunk meg” – véli Babocsay Ádám. A politológus azonban nem tartja elhibázottnak a párt kampányát, mivel a Fidesz választások után folytatott politikáját – melynek fő üzenete, hogy a kormány becsapta az embereket – a közvélemény-kutatások eddig visszaigazolták. „A jelenlegi protest-hangulatban jóval sikeresebb lehet a negatív kampány, mint a parlamenti választások előtt, amikor nem volt ilyen a közhangulat” – mondta Juhász Attila a FigyelőNetnek.
MSZP: általános frázisok
A Political Capital vezető elemzője az MSZP kampányáról elmondta, az önkormányzati választáson – csakúgy, mint minden párt – a helyi jelöltjeit állítja a középpontba, de emellett megfogalmaz országos üzeneteket is. „Az MSZP országosan megjelenő hirdetései a helyi eredményeket, az elmúlt években sikeres szocialista polgármestereket mutatják be, így mutatva fel a választók megnyeréséhez szükséges pozitív jövőképet” – hangsúlyozta Juhász Attila. A reklámszakember szerint azonban ez nem sikerült túl jól, ugyanis olyan üzeneteket, mondatokat használ – például „határozott vezetés”, „erős érdekképviselet” – amelyek teljesülését bármelyik jelölttől elvárnánk. „Ráadásul kérdéses, hogy eljut-e mindez a befogadókhoz, mert egy villanypóznáról alig lehet a szavakat kiolvasni” – véli Babocsay Ádám.
MDF: helyes Dávid Ibolya mellőzése
„Az MDF most is a két nagy párttal szemben határozza meg önmagát. A többi párthoz hasonlóan a MDF helyi jelöltjeit népszerűsíti elsősorban, a fővárosban pedig értelemszerűen Katona Kálmán főpolgármester-jelölt szerepel a legtöbbet. Dávid Ibolya eddig a parlamenti kampányhoz képest valóban kevesebbet szerepel, fényképe ugyanakkor ezúttal is minden jelölt szórólapján megtalálható” – mondta a politológus. A reklámszakember szerint helyes az országos politika háttérbe szorítása, az üzenetekkel azonban itt sem ért egyet. „Az üzenetek – tisztább, élhetőbb Budapestért – nem pártspecifikusak, ezt bárki mondhatná” – véli Babocsay Ádám. Hozzátette: a jelöltek jelmondatai utalnak a tavaszi választásokon elhangzottakra (például „Következetesen, megalkuvás nélkül”), ezek azonban a szakember szerint elitizáló üzenetek, olyan gondolatokra építenek, amelyek már nem feltétlenül vannak az ember fejében.
SZDSZ: kampányilag ez a kakukktojás
Az SZDSZ kampánya kicsit kilóg a sorból. A párt budapesti plakátsorozata („Nincs még egy ilyen város”) esetében például a szakember szerint már maga a kép is üzenetet hordoz. Babocsay Ádám példaként említette azt a fotót, amelyen egy öltönyös és egy munkásruhás férfi közösen eszik kolbászt a pecsenyesütőnél, ami tipikus liberális üzenet. Ennek ellenére a képet félrelövésnek tartja a reklámszakember: „Fogyasztói szempontból nem releváns az üzenet, hiszen az önkormányzati választásokon nem a liberális eszme, hanem a hatékony vezetés a lényeg” – mondta a szakértő.
A politológus hangsúlyozta: az SZDSZ számára a városvezetői pozíciók – mindenekelőtt a főpolgármesteri cím – megtartása a legfontosabb. „A párt kampánya ezért a városvezetői tapasztalat fontosságát és a szakértelmet állítja a középpontba. Emellett Budapesten – ahol a legtöbb a liberális szavazó – az SZDSZ éles, sokszor kifejezetten támadó jellegű ideológia üzeneteket is megfogalmaz, főként Tarlós Istvánnal szemben. Ebbe az irányvonalba pillanatnyilag nehezen lenne beilleszthető egy könnyedebb stílusú kampány” – mondta Juhász Attila lapunk azon kérdésére, miért tűnt el a humor a liberális párt kampányából.
Tarlós vs. Demszky: a független jelölté a jobb
A reklámszakember szerint Tarlós István állóképes plakátja nagyon feltűnő, és azt sugallja, „tudom, mit kell tennünk”. Ez Babocsay szerint ellenpontozza Demszkyt, akit többen koncepciótlansággal vádolnak. „Sehol nem használja a Fidesz szimbólumait, függetlenségét hangsúlyozza, ami korrekt és releváns üzenetet hordoz” – véli a reklámszakértő. A politológus is elmondta: Tarlós Istvánnak a siker érdekében érdemes azt az üzenetet megfogalmaznia, hogy győzelmével nem történne jelentős politikai váltás. Budapesten ugyanis hagyományosan az MSZP és az SZDSZ szavazói vannak többségben – akiket az éles konfrontáció mozgósíthat. „Tarlós István ezért hangsúlyozza függetlenségét, és igyekszik tompítani a különbséget riválisaihoz képest, érdeke ugyanis, hogy a kormánypártok szavazói otthon maradjanak. Ennek a stratégiának része az is, hogy Tarlós rendre védelmébe veszi Demszky Gábort, a Köztársaság térre helyezte kampányközpontját, valamint ígéretet tesz arra: megválasztása esetén szocialista helyetteseket vesz maga mellé” – hangsúlyozta Juhász Attila.
Demszky Gábor plakátjával kapcsolatban a reklámszakember elmondta, egy toposzt hangsúlyoznak, azzal, hogy Demszkyt a város képe elé helyezik. A „Budapest, a mi városunk” szlogen ráadásul ironikusan is értelmezhető. „A szlogen pozitív üzenete a közös város gondolata, ha ironikus vagyok, akkor azonban úgy is lehet érteni, hogy a várost nem lehet elvenni a párttól” – mondta Babocsay Ádám. Hozzátette: a plakátokon szereplő többi mondatot – Európa legszebb fővárosának polgármestere, illetve Európa második leggyorsabban fejlődő fővárosának polgármestere – csak ő mondhatja, hiszen 16 éve ő irányítja a várost. Ezek a kijelentések azonban szubjektívek, hitelességük megkérdőjelezhető, ráadásul nincs bennük üzenet. „A kép egy tetterős, építő polgármestert sugall, de nem mindenkit szólít meg, és ez is unalmas. Pozitívum, hogy szép lett a plakát, bár csúnyán van kidolgozva és a pártlogók is rontanak rajta” – véli Babocsay Ádám.
(További plakátok, szórólapok és kampányanyagok a voks2006.hu oldalunk kampánytárában találhatóak! >>)
