Belföld

Katona: Demszky fittyet hány a közgyűlésre

Katona Kálmán szerint Demszky Gábor fittyet hány a Fővárosi Közgyűlés azon határozatára, amelyben felkérik a főpolgármestert, hogy kössön szerződést a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában levő közterületek rendjének javítására, egységes utcabútorzat kialakítására vonatkozó pályázat nyerteseivel.

Katona Kálmán emlékeztetett: a közgyűlés 2004 áprilisában határozott arról, hogy pályázatot írjanak ki, ami két hónappal később megtörtént. A határidő lejárta után a bírálati időt meghosszabbították, és végül szeptember végén döntöttek a pályázat nyerteseiről, és egyúttal döntöttek arról is, hogy a három nyertessel kötendő szerződést készítsék elő.

A közgyűlés végül idén márciusban hozott határozatában kérte fel a főpolgármestert, hogy írja alá a szerződést. Katona Kálmán szerint Demszky Gábor azóta nem tett ennek eleget. Az MDF főpolgármester-jelöltje azt mondta: a jogász végzettségű Demszky Gábor azért nem írja alá a szerződést, mert az „nem állná ki a kampány hangulatának a próbáját”. Hozzátette: „én nagyon várom, hogy aláírja Demszky Gábor, mert ugye akkor lehet csak ezt versenyjogilag megvizsgálni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik