Ma már – amikor vécére is telefonnal a kezében jár szinte mindenki – az emberek többsége elképzelhetetlennek tartja az életét a személyre szabott mobiltelefonja nélkül. Egy 2022-es kutatás szerint az Egyesült Államokban az emberek háromnegyedét nyugtalanítja, ha otthon hagyja a telefonját, és szinte minden második ember bevallottan mobilfüggő.
A kutatás eredményei alapján az amerikaiak átlagosan naponta közel 3 órát töltenek a telefonjukon lógva. Sokak számára a mobilok okozta kizökkentés azért is akkora probléma, mert egy-egy gyors telefonos feladat elvégzése után hajlamosak az emailjeiket vagy a közösségimédia-fiókjaikat is ellenőrizni – ami szélsőséges esetben akár egy véget nem érő görgetésbe is torkollhat.
A negatív hatásait mindnyájan a bőrünkön tapasztaljuk
Gyakran beszélünk arról, hogy a közösségi oldalak elterjedése, a sztárok és az influenszerek által közvetített imázs, valamint az egyre jobb minőségű filterek miatt főként a fiatal felhasználók körében rengetegen küzdenek testképzavarral vagy más önértékelési gondokkal (amivel egyébként a Facebook szakemberei is tisztában vannak). Annyira, hogy ez a téma talán kicsit be is árnyékolja azt, amikor az okostelefonok elmére gyakorolt hatásairól beszélünk.
Minél hasznosabbá válik a telefonunk, annál többet használjuk. Minél többet használjuk ezeket az eszközöket, annál inkább késztetést érzünk arra, hogy akkor is megnézzük a telefonunkat, amikor nem kellene. Félretéve a hiperkapcsolt világunk bizonyos aspektusai miatti aggodalmakat – mint például a közösségi média és az egyre inkább hiperrealisztikus szépségszűrők –, mit tesz az agyunkkal az ezektől az eszközöktől való függőségünk? Kizárólag rossz hatásai vannak, vagy előnyei is?
A társadalom kütyüfüggősége évről évre növekszik, amivel a kutatók nehezen tudnak lépést tartani. Azt azonban tudjuk, hogy a telefon ellenőrzésével vagy egy értesítés megjelenésével járó egyszerű figyelemelterelés is negatív következményekkel járhat – írja a BBC a témát körüljáró cikkében.
A telefonunk közelsége okozta figyelemzavart mindnyájan a saját bőrünkon tapasztaljuk, és az is ismert (és tudományosan igazolt) tény, hogy a multitasking – amikor egyszerre több feladat elvégzésére kell odafigyelnünk – általában véve rontja a memóriát és a teljesítményt. Talán a legnagyobb veszéllyel járó, ehhez köthető hétköznapi szituáció a vezetés közbeni telefonhasználat. A BBC által bemutatott egyik tanulmány pedig azt is megállapította:
Ez a megfigyelés a kevésbé nagy tétekkel járó mindennapi feladatokra is igaz: egy másik vizsgálat ugyanis bebizonyította, hogy a telefonok értesítéshangjai is majdnem annyira bele tudnak zavarni a feladatok elvégzésébe, mintha az ember telefonálna vagy sms-ezne.
Ami azt jelenti, hogy nemcsak a mobiltelefonok használata járhat következményekkel, hanem az eszközök puszta jelenléte is befolyásolhatja a gondolkodásunkat.
A BBC cikke egy olyan kutatást is bemutat, amiben azt vizsgálták, milyen hatással van az ember teljesítményére,
- ha a látóterében van a telefonja,
- ha a közelében van, de nem látja (mert például a zsebbe vagy egy táskába rakták a készüléket),
- illetve, ha a feladatot elvégző személy telefonja egy másik szobában van.
A résztvevőknek egy sor olyan feladatot kellett elvégezniük, amelyekkel az információ-feldolgozási, az emlékezeti és a problémamegoldó vagy a koncentrációs képességüket vizsgálták.
Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy az agyunk teljesítményének a romlásához már az is hozzájárul, ha a közelünkben van a telefonunk.
Agyunk tudat alatt keményen dolgozhat azon, hogy gátolja a telefonunk megnézése iránti vágyát, vagy folyamatosan pásztázza a környezetünket, hogy el tudja dönteni, meg kell-e néznünk a telefonunkat vagy sem – például, amikor egy értesítésre várunk. Ez a figyelemelterelés pedig megnehezítheti bármi más elvégzését. Az egyetlen „megoldás”, amit a kutatók találtak, ha a telefonunkat egy másik szobába tesszük.
De pozitív hatásai is vannak
Az emberek kütyüfüggőségének a BBC szakújságírója szerint akár jó oldala is lehet. Gyakran hangoztatott nézet, hogy a telefonunkra való támaszkodás elsorvasztja az emlékezőképességünket – ám könnyen lehet, hogy nem ilyen egyszerű a dolog.
Egy nemrégiben végzett kutatásban az alanyoknak számozott köröket mutattak egy képernyőn, a számokat pedig balra vagy jobbra kellett húzniuk. Minél magasabb volt a szám a körön, annál több pénzt kaptak a résztvevők, ha a megfelelő helyre mozgatták az elemeket. A tesztek felénél a résztvevőknek megengedték, hogy a képernyőn feljegyezzék, melyik körnek melyik irányba kell mennie. A másik felében viszont kizárólag a memóriájukra hagyatkozhattak a kísérleti alanyok.
Nem meglepő, hogy ennél a feladatnál a digitális mankó segítette a teljesítményüket. Ami viszont meglepő lehet, hogy amikor ezeket az emlékeztetőket használták a résztvevők, akkor nemcsak a nagy értékű körökre emlékeztek jobban, hanem azokra a kis értékű körökre is, amelyeket nem jegyeztek le maguknak.
Igaz, amikor a digitális mankót megvonták tőlük, akkor az alacsony értékű körökre vonatkozó emlékeik megmaradtak – de a magasabb értékűekre már nem tudtak emlékezni.
Még sokévnyi kutatásra lesz szükség, mire pontosan megtudjuk, hogy a kütyüfüggőségünk hosszú távon mit tesz az akaraterőnkkel, illetve az észlelést, az érvelést és az emlékezést felölelő gondolkodási folyamatainkkal. Addig is azonban van egy másik mód, amivel megpróbálhatjuk enyhíteni a káros hatásokat. Ez pedig azzal függ össze, hogyan gondolkodunk az agyunkról.
David Robson azt írja The Expectation Effect című könyvében, hogy a legújabb kutatások megkérdőjelezték azt a hiedelmet, miszerint az akaraterőnk használatával – például, amikor tudat alatt ellenállunk a telefon kijelzője jelentette kísértésnek – „kimerítjük” az általános tartalékainkat, és lényegesen megnehezítjük a feladatainkra való koncentrációt. A korábban a BBC-nél dolgozó szakember úgy véli, ez nagyban függ attól is, mit gondolunk a saját képességeinkről.
Azok az egyének, akik úgy gondolják, hogy az agyunk „korlátozott” erőforrásokkal rendelkezik, valóban nagyobb valószínűséggel mutatják ezt a jelenséget a tesztelés során. Ám azoknál, akik szerint az agyunknak korlátlan erőforrásai vannak, az önuralom gyakorlása, vagy az, hogy mentálisan fáradtan végeznek el egy feladatot, nem befolyásolja negatívan a következő feladatban nyújtott teljesítményüket.
Az agy korlátozott vagy nem korlátozott felfogása nagyrészt kulturális eredetű lehet – és az olyan nyugati országokban, mint az Egyesült Államok, nagyobb valószínűséggel gondolják azt az emberek, hogy az elme korlátozott, mint más kultúrákban, például Indiában.
Bár még rengeteg a kérdés az elmúlt években életünk egyik legfontosabb eszközévé váló okostelefonok agyunkra gyakorolt hatásával kapcsolatban, az biztos, hogy ezek a kütyük egyre nagyobb szerepet fognak játszani a mindennapjainkban.
Az első mobilhívás 50. évfordulója alkalmából (ezt 1973. április 3-án kezdeményezték) a BBC a beszélgetést elindító, akkoriban a Motorolának dolgozó mérnököt is megkereste. A 94 éves Marty Cooper azt mesélte, hogy a kétkilós készülékkel, amivel akkor még természetesen csak telefonhívást indítani és fogadni lehetett, az egyik konkurens telekommunikációs céget tárcsázta – ahol szóhoz sem jutottak, mivel ők már évek óta fejlesztették az autókba szánt telefonjaikat.
Az idős mérnök egyébként álmában sem gondolta volna, hogy fél évszázaddal az első mobiltelefon-hívás után ott fogunk tartani, hogy a mobilunk gyakorlatilag egy bármikor zsebre vágható asszisztenssé fog változni. És technooptimistaként úgy látja, hogy az okostelefonok „központi szereplői lesznek a nagyszerű jövőnknek”. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy szerinte
még mindig a mobiltelefonok forradalmának legelején járunk.
