Élet-Stílus

Kettős életet élt, megölte feleségét a coloradói hatgyerekes mormon fogorvos

Facebook
Facebook
Dr. James Craig és felesége, a március közepén elhunyt Angela látszólag példás családi életet éltek: több mint húsz éve házasok voltak, hat közös gyermeküket nevelték, és az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának, a mormon közösségnek is megbecsült tagjai voltak. Ám a fogorvosként dolgozó férfi kettős életet élt: rossz befektetései miatt kétmillió dolláros adósságot halmozott fel, szeretőket is tartott – sőt legújabb partneréért épp elhagyni készült hitvesét. Az asszony hirtelen halála után meg is vádolták a férjet gyilkossággal, mivel a gyanú szerint úgy akart véget vetni a válás felé tartó kapcsolatuknak, hogy véget vet Angela Craig életének. Amerikai rémtörténet a Colorado államban található Aurorából.

Külső szemlélőként úgy tűnhetett, hogy a Craig család tagjai – az időközben tragikus hirtelenséggel elhunyt Angela Pray Craig, férje, dr. James Toliver Craig és hat közös gyermekük – példás életet éltek Denver közel 400 ezer lakosú elővárosában, Aurorában. James és Angela 22 éve házasok voltak, a gyerekeiket keresztény hitben, mormonként nevelték, és együtt jártak templomba is. A 45 éves családapa fogorvosként praktizált, 43 éves felesége pedig a saját családfája kutatása után professzionális családfakutatóvá vált, rendszeresen fordultak hozzá segítségért az ismerőseik.

Angela március elején többször is olyan rosszul lett, hogy kórházi ellátásra szorult. Az asszony végül március 18-án vesztette életét a kórházban, halála gyanús körülményei miatt a rendőrség nyomozást indított. A hatóságok gyorsan arra a következtetésre jutottak, hogy a családanyát saját férje, James mérgezhette meg, akit másnap reggel, március 19-én őrizetbe vettek, március 23-án pedig már bíróság elé is állítottak – írja a coloradói rémtörténetet feldolgozó Independent.

James a letartóztatása előtt nem engedte meg, hogy feleségét felboncolják, pedig Angela többi hozzátartozója egyöntetűen ezt sürgette, mondván, jobb ha tisztában vannak vele, ha a nő esetleg valamilyen génbetegség miatt halt meg.

A férfi érve ezzel szemben az volt, hogy „ha nem tudták kideríteni, mi volt a baja, amikor még élt, akkor nem engedi, hogy még jobban megpiszkálják, amikor már halott”.

Az egyházközösség tagjaival takaríttathatta el a nyomokat

Két nappal a letartóztatása előtt, amikor a felesége még a kórházban haldoklott, a coloradói mormon fogorvos különös kérést intézett vallási közössége, az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjaihoz: áthívta őket a családi házukba, hogy segítsenek kitakarítani a pincét és az előszobát.

Felesége, Angela ekkor már egy hónapon belül harmadjára volt kórházban. Az asszony szervezete március folyamán összeomlott. Először március 6-án vitték kórházba, miután váratlanul elájult, majd március 9-én ismét kórházba vitték, és ekkor már bent is tartották egészen 14-éig. Másnap aztán megint olyan rosszul lett, hogy újra kórházba kellett szállítani. Angela rendkívül intenzív hányásoktól, fejfájástól, alacsony vérnyomástól és szédüléstől szenvedett, és a szemeivel sem tudott fókuszálni, emiatt úgy érezte, valami komoly baja lehet – írja az Independent. Végül március 18-án olyan súlyossá vált az állapota, hogy agyhalottá nyilvánították, és le is kapcsolták a gépekről, amelyek életben tartották.

Már az asszony halála előtt is gyanús volt az ügy a hatóságoknak, ezért a fogorvosi rendelőből kapott füles után március 16-án reggel előbb felkeresték az egyik barátjánál vendégeskedő Jamest, aki nem akart vallomást tenni, majd házkutatást tartottak a Craig család üres otthonában.

A házkutatás során a többi között fehérjeporokat, fehérjeturmixok elkészítéséhez használatos eszközöket, két jelöletlen, fehér port tartalmazó simítózáras tasakot, egy vízespalackot és egy tabletet foglaltak le.

James a nyomozók megjelenése után számíthatott rá, hogy házkutatást tartanak majd az otthonában. Arra valószínűleg nem gondolt, hogy az ő felkeresését követően a házkutatás rögtön meg is történik, hiszen március 17-én kora délután küldött emailt az egyházközössége tagjainak, amiben megkérte őket, hogy segítsenek kitakarítani a Craig család házának pincéjét és a előszobáját.

Ez egy furcsán konkrét kérés volt. A közösségben elég gyakori, hogy elmegyünk valakinek a házába, és segítünk, ha új baba születik vagy betegség van, de ennek a kérésnek a nyelvezete annyira kiélezett volt. Azt írta, hogy »rendbe kell tenni a mosdószobát és a pincében lévő tárolóhelyeket«. És visszagondolva az időzítésére, nem tudok nem elgondolkodni azon, hogy vajon Jim ezt annak tudatában kérte, hogy a házuk később bűnügyi helyszín lehet

nyilatkozta a Daily Mailnek a helyi mormon közösség egyik, neve elhallgatását kérő tagja, akit azóta is kiráz a hideg, ha belegondol, hogy tudtán kívül segíthetett egy gyilkosság végül sikertelen eltussolásában.

A rendelőjébe küldött méreg buktatta le

James még azelőtt gyanússá vált az ügyben, hogy Angela meghalt volna, miután a férfi a legnagyobb titokban kálium-cianidot rendelt munkahelyére, a Summerbrook fogorvosi rendelőbe. A régiesen ciánkálinak is nevezett fehér port például az aranybányászatban használják, az emberre viszont halálos veszélyt is jelenthet, annyira mérgező.

A fogorvos tulajdonában álló rendelő egyik irodavezetője szerint Craig az egyik vizsgálóban, egy ottani számítógépről  rendelte meg a mérget – miközben az ügyei intézésére általában a saját eszközeit használta –, aztán arra kérte az irodavezetőt, hogy rögtön szóljon neki, ha megérkezik, és még véletlenül se nyissa ki – derül ki a férfi eskü alatt tett vallomásából.

A rendelő egy másik munkatársa azonban véletlenül kinyitotta a március 13-án megérkező csomagot, így a tartalmára is fény derült. Amikor gyanússá vált számukra, hogy Angela tünetei olyanok, mint amiket a kálium-cianid mérgezés is okoz, értesítették a klinika másik tulajdonosát, Ryan Redfearnt, majd a rendőrséget is – akik még Angela halála előtt házkutatást rendeltek el a gyanús csomag miatt.

A James Craig ellen felhozott vádak alapját főként ez adja, de a nyomozás során a fogorvos irodai számítógépén olyan kérdésekre bukkantak a keresési előzmények között, hogy „Kimutatható-e az arzén a boncolásban?”, vagy „Hány gramm tiszta arzén öl meg egy embert?”, de a fogorvos „A 10 leghalálosabb növényre” is rákeresett. A lefoglalt eszközei átvilágításakor az is kiderült, hogy James pár nappal a kálium-cianid beszerzése előtt még arzént is rendelhetett az otthonukba.

James egyébként azzal védekezett, amikor az üzlettársa kérdőre vonta, hogy Angela kérésére rendelte a mérget, aki öngyilkos akart lenni. Majd azt is hozzátette: valójában nem is akarta, hogy a felesége felhasználja a mérget, és közben végig abban reménykedett, hogy majd meggondolja magát. A vallomásában ezt még azzal is kiegészítette, hogy amióta 2022 decemberében közölte a feleségével, hogy el akar tőle válni, azóta Angela elkezdte magát opiátokkal mérgezni.

Amikor pedig rájött, hogy a rendőrök utána nyomozhatnak, az üzlettársát, a kollégáit és a gyülekezete tagjait is megpróbálta hallgatásra bírni. Például azzal, hogy a gyerekeinek csak még rosszabb lenne, ha az édesanyjuk után az édesapjukat is elveszítenék.

Már korábban is meg akarta mérgezni

Március 6-án, az első kórházba kerülése után Angela azt írta a férjének: „Úgy érzem, bedrogoztak.” Amire James azzal reagált, hogy a közös múltjuk ismeretében nem csodálkozik, ha őt okolja, majd így folytatta: „Csak a jegyzőkönyv kedvéért: nem én drogoztalak be. De nagyon aggódom. Nagyon sápadtnak tűntél, mielőtt elmentem. Még az ajkaid is olyanok voltak.”

A Guardian a nyomozati anyagra hivatkozva azt írja: az üzenetváltás arra utalhatott, hogy James már korábban is meg akarta mérgezni Angelát. Egy közeli ismerősük szerint James 2017-ben azért akarta egyszer megmérgezni Angelát, hogy ne legyen eszméleténél, amíg egy méreginjekcióval véget vet a saját életének, és még véletlenül se találjon rá az öngyilkossági kísérlete közben még azelőtt, hogy túl késő lenne segíteni.

Angela később rá is jött, hogy a férje megmérgezte. Ám ekkor James sorozatos hűtlensége, pornófüggősége és kétes pénzügyi döntései miatt már több komoly párkapcsolati vitán is túl voltak, és még ezt is megbocsátotta neki.

Aurora Police Department

A keresztény erkölcsösség látszata mögött kettős életet élő mormon fogorvos a gyanú szerint emellett azért is gondolta jó ötletnek gyilkossággal lezárni a házasságát, mert a rossz befektetései miatt összesen 2 millió dolláros – azaz közel 700 millió forintnak megfelelő – adósságot halmozott fel, Angelának pedig három értékes életbiztosítása is volt.

Ráadásul James nemcsak a meggondolatlan kripotvaluta-vásárláson, a piramisjátékba rossz oldalon történő bekapcsolódáson, és különböző szerencsejátékokon bukott hatalmas összegeket, hanem a fogorvosi rendelője is 120 ezer dollár – azaz közel 42 millió forint – veszteséget termelt havi szinten. A rendelő olyan rossz anyagi helyzetben volt, hogy még 2021-ben csődvédelmet kértek.

Egy dentálhigiénés szakemberért hagyta volna ott

Az üzenetei arról tanúskodnak, hogy James Craig az utolsó pillanatig kettős játékot játszott a feleségével. Kapcsolatuk utolsó időszakában viszonyt kezdett egy Texasban élő, szintén házas fogszabályozó szakorvossal, Karin Cainnel, akivel valószínűleg egy fogászati konferencián ismerkedett meg. James anyagi helyzetének romlásához – és így közvetve a családi kassza kiapadásához – pedig az is hozzájárulhatott, hogy a titkos légyottjaik alkalmával a férfi rendszeresen finanszírozta szeretője repülőútjait.

James vélhetően nagy hatást gyakorolhatott Karin Cainre, aki 2022 novemberében válókeresetet nyújtott be a bíróságon.

Mikor Angela másodjára is kórházba került, James rendszeresen látogatta, és még mindig szerelmes üzeneteket írt neki – például azt, hogy „Annyira hiányzol, csak közel akarok lenni hozzád”, és azt is, hogy „Annyira szeretlek”. Ezekre az üzenetekre Angela is hasonló hangnemben válaszolt.

„Én is szeretlek, bébi. Köszönöm, hogy ennyi mindennel megbirkózol. Talán az orvosok ma este kitalálják, hogy mi lesz velem” – írta a nő a kórházból, majd megköszönte a férfi gondoskodását, és azzal kívánt neki jó éjszakát, hogy „Remélem, alszol egy kicsit. Hiányzol.”

De James Craig eközben már azon volt, hogy a szeretője Aurorába utazásáról gondoskodjon.

Karin Cain – James eskü alatt tett vallomása alapján – semmit sem tudott a tervről. Amikor a férfi helyzetjelentést adott neki a felesége állapotáról, Cain küldött egy emailt Jamesnek, amiben leírta, mennyire sajnálja őt, és azt kívánja, bárcsak segíthetne neki. Majd arról írt, tudja, milyen nehéz lehet neki, és szívesen ott lenne mellette, de nem lenne jó, ha elvegyülne a családja és a barátai között, nem akarna úgy tenni, mintha csak egy barát lenne, amikor ennél több van köztük.

Dr. James Craig következő meghallgatása május 22-én lesz, ahol talán már a jelenleg még zajló szakértői vizsgálatok eredményeit is ismertethetik. A június 2-i meghallgatásán pedig az is kiderül, hogy összegyűlt-e elég bizonyíték az ügy folytatásához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik