Határozott ígéretet várunk a kormánytól, hogy záros határidőn belül módosítja a közoktatási törvényt – mondta, hozzátéve: a nyári jogszabály-módosítás következtében az intézmények túlnyomó többségében a tanév bizonytalanságokkal, feszültséggel indult.
Kifejtette: kifogásolják a törvény azon pontját, amely lehetővé teszi heti két óra ingyenmunka elrendelését, nem tartják elfogadhatónak azt sem, hogy minden pedagógust ki lehet rendelni egy másik munkáltatóhoz évi 190 óra erejéig. Így ugyanis lehetőség nyílik arra, hogy három pedagógus közül egyet elbocsássanak.
Problémát látott a kéthavi munkaidőkeret bevezetésében is, ami szerinte a szezonális munkáknál alkalmazható, de az oktatásban nem. Példaként említette ennek kapcsán, ha valaki túlórázik szeptemberben, díját csak decemberben fizetik ki, s ha valaki beteg, azokra a napokra csak négy órát ismer el a törvény.
Kerpen Gábor közölte: a belpolitikai események miatt nem szeptember 29-ére, hanem október 13-ára hívják össze országos szülői értekezletüket, amelyen szintén a közoktatási törvény vitatott pontjai ellen tiltakoznak.
