Gazdaság

Drágább lesz a kórházi koszt

Kórház, egészségügy (Kórház, egészségügy)
Kórház, egészségügy (Kórház, egészségügy)

Sokkal egészségesebb ennivalót kapnak majd a betegek. Az még kérdés, mikortól.

A jelenlegi 500 forint helyett legalább 700 forintba kerül majd egy beteg egynapi élelmezése, ha hatályba lép az egészségesebb és jobb minőségű kórházi kosztot előíró közétkeztetési rendelet – írja a hétfői Világgazdaság.

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) elnöke szerint a rendelet hatalmas lépést jelent az egészséges táplálkozás felé, hiszen a tervezet szerint tíz nap alatt legalább hatszor kellene húst, egyszer halat, tízszer teljes kiőrlésű gabonaalapú élelmiszereket és minimum kétszer olajos magvakat kapniuk a kórházban fekvőknek. Jelenleg a legjobb esetben is a majdani előírások 60 százalékát tudják biztosítani az intézmények – mondta Kubányi Jolán.

Ma az egészségügyi intézmények átlagosan napi 500 forintot költenek egy beteg élelmezésére, de van, ahol a norma még a 400 forintot sem éri el, az MDOSZ számításai szerint ugyanakkor egy a készülő rendelet alapján összeállított normál napi étrend költsége eléri a 700 forintot.

A rendelettervezettel kapcsolatos egyeztetéseken felvetődött, hogy január elsejétől csak a bölcsődéknél és az óvodáknál szigorítanák az előírásokat. A halasztott hatálybaléptetést az is indokolhatja, hogy a kórházi élelmezés a kórházak költségvetésének öt százalékát is elérheti. Ez pedig egy átlagos, évi 1,5 milliárd forintból gazdálkodó kórházat alapul véve azt jelenti, hogy csak az egészségügyben összességében milliárdos nagyságrendű a rendelet többletforrásigénye – olvasható a lapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik