Szórakozás

Egy állatkerti orángután a gondozójától leste el a szoptatás rejtelmeit Virginiában

Az állatgondozó részletes bemutatója után egy nappal pedig már Zoe is anyatejjel táplálta a saját utódját.

Mivel a Richmond városa mellett található Richmond Metro Zoo-ban élő orángután, Zoe egyáltalán nem szoptatta első utódját, és a másodikat sem akarta, ezért az állatkert megkérte az egyik, szintén szülés után lévő állatgondozóját, hogy tartson az állatnak bemutató a saját gyermekével.

A módszer pedig olyannyira hatásosnak bizonyult, hogy egy nap sem telt el a bemutatót követően, és Zoe már maga is sikeresen szoptatott – írja az intézmény videója alapján a Business Insider.

A Moseleyben található állatkert videójában elhangzottak alapján Zoe első utódját kézzel kellett táplálni, mivel az orángután nem tudta, hogyan kell szoptatni. Ezért, amikor decemberben világra hozta második kicsinyét, az intézmény megkérte Whitlee Turner állatgondozót, hogy ugorjon be és segítsen.

Turner és kisfia, Caleb ezután meg is látogatta Zoét és újszülöttjét a benti ketrecükben.

Le volt engedve a melltartóm, és nagyon eltúlzott mozdulatokat csináltam, amikor felvettem a fiam – hogy Zoe láthassa, ide megy a baba. Egész idő alatt beszéltem Zoehoz, és mutogattam neki. Mutogattam az ő babájára és az ő a melleire. És amikor Caleb evett, akkor is mutogattam Zoenak, hogy biztosan lássa a fontos részt. Egész idő alatt csak kíváncsian nézett engem

– mesélte az állatgondozó.

De a videó bemutat egy másik módszert is, amivel segíteni akartak Zoenak: még a második utódja világra hozása előtt kapott egy tévét, amin kizárólag kicsinyeiket nevelő, vagy éppen életet adó anyaorángutánokról készült felvételeket játszottak le neki. Zoe egyébként valószínűleg azért nem tudott semmit arról, hogyan kell szülőnek lenni, mert 9 hónapos volt, amikor váratlanul elvesztette a saját anyját.

„Új anyukaként kezdetben nekem is nagyon nehéz volt a szoptatás. Rengeteg útmutatásra és segítségre volt szükségem, mielőtt igazán rájöttünk volna, hogyan kell csinálni” – emlékezett vissza Turner.

„Legyen orángután, vagy legyen akár ember, én csak segíteni szeretnék minden új anyukának” – mondta az immár anyai felelősségtudattal is rendelkező állatgondozó, Whitlee Turner.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik