Belföld

Szili Katalin belépett a KDNP-be

Neményi Márton / 24.hu
Neményi Márton / 24.hu

Belépett a KDNP-be Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó, korábbi MSZP-s képviselő – jelentette be pénteken Semjén Zsolt pártelnök.

Az MTI híre szerint Semjén a parlamentben elmondta:

öröm és megtiszteltetés Szili Katalin csatlakozása a KDNP-hez.

Semjén szerint Szili Katalin nemzeti elkötelezettsége, az egyházak iránti szimpátiája, hozzájuk kötődő szolgálata mindig ismert volt. Felidézte, hogy Szili Katalin a „gyurcsányi időkben”, amikor a Magyar Állandó Értekezletet megszüntetve „megakadályozták az összmagyar együttműködést”, házelnökként létrehozta a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát, amivel „átmentette a magyar-magyar párbeszédet”.

Szili Katalin azt mondta: az elmúlt 12 év senki földjén tartózkodásához képest a Kereszténydemokrata Néppárt közössége áll hozzá legközelebb. A belépésével szerinte formálisan is csatlakozik ahhoz a közösséghez, ahová eddig is tartozott.

Hazataláltam, és ha szolgálhatom úgy a nemzetet, hogy vállaltan egy értékrendet is szolgálok, akkor ezt szívesen teszem

– fogalmazott a politikus.

Szili pályáját az MSZMP-ben kezdte, 1994 és 2010 között az MSZP parlamenti képviselője, 2002 és 2009 között az Országgyűlés elnöke, 2005-ben a szocialisták köztársaságielnök-jelöltje volt.

Miután a 2010-es választási vereség után kilépett az MSZP-ből, független képviselőként folytatta, majd mivel az általa alapított Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt a 2014-es választáson mindössze 0,22 százalékot ért el, kiesett a parlamentből.

Az utóbbi években miniszterelnöki megbízottként dolgozott, 2015. március 1-je óta a határon túli autonómiaügyekért felelt. E megbízatásáról nemrégiben lemondott, hogy megtarthassa a Pécsi Egyetemet fenntartó Universitas Qinqueecclesiensis Alapítványban betöltött kuratóriumi tagságát, de – mint megírtuk – valójában nem intett búcsút a kormányzatnak, március óta miniszterelnöki főtanácsadóként dolgozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik