Tizenéves fiúknak fizetett a szexért két férfi Egerben. A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya gyermekprostitúció kihasználása bűntett és szexuális visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ellenük.
A nyomozás eddigi adatai alapján az 58 éves K. F. és a 68 éves S. A. tavaly ősz óta többször is végzett szexuális cselekményt a fiatalokkal, amiért készpénzt, mobiltelefont, cigarettát és energiaitalt adtak nekik.
A gyanú szerint a férfiak az együttlétekről videó felvételeket is készítettek, amelyeket telefonnal illetve a lakásukban felszerelt kamerákkal rögzítettek. Mindkét férfit március 22-én reggel fogták el, majd kihallgatták és őrizetbe vették őket. A bíróság azóta el is rendelte a letartóztatásukat.
A nyomozó hatóság a gyanúsítottak lakásaiban nagy számban foglalt le adathordozókat valamint kamerákat, az azon lévő felvételek elemzését folyamatosan végzik, így jelenleg nem zárható ki, hogy további fiatalok sérelmére is követték el bűnös cselekményüket a férfiak.
A rendőrség felhívja a figyelmet, az ilyen jellegű bűncselekmények megelőzésének vagy korai felismerésének fontosságára. Ezekről ide kattintva olvashat.