Belföld

Négy évet kapott a román férfi, aki pár hete meg akart erőszakolni egy 15 éves lányt Újbudán

Négy év fegyházra ítélte a bíróság azt a 27 éves román férfit, aki február végén meg akart erőszakolni egy 15 éves lányt Újbudán.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi február 28-án este a Költők Parkjában találkozott a tinivel, ahol beszélgettek, majd később felmentek a férfi újbudai lakásába, ahol folytatták a társalgást és közben italoztak.

Egy idő elteltével a lány úgy döntött, hogy mivel későre jár, hazamegy, ezért felállt és elindult a szobából kifelé. A férfi azonban ekkor erősen megragadta a kezét, és közölte vele, hogy nem mehet sehova, majd az ágyra rántotta a lányt, és erőszakoskodni kezdett vele.

A lány védekezésképpen a lábaival eltolta magától a férfit, aki azonban nem hagyott fel a támadással, testi erőfölényét kihasználva, lerángatta a tiniről a nadrágját, és erőszakkal, olyan testhelyzetbe próbálta hozni a lányt, hogy szexuális aktust tudjon létesíteni vele. A lány azonban továbbra is kitartóan védekezett, és fejbe rúgta, s megharapta a férfit, aki végül a lány kitartó ellenállása miatt felhagyott a támadással.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a bűnösségét beismerő román férfit, a bíróság pedig négy év fegyházra ítélte.  Az ítélet nem jogerős, mert a elkövető és védője fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik