„Október 11-re (…) meghívtam a befogadó országok parlamentjeinek az elnökeit egy emlékülésre” – fogalmazott Szili Katalin, aki elmondta: ezt követően az 50. évforduló alkalmával más formákban is megemlékeznek az 1956-os forradalomról.
Közölte: november elejére a Parlament épületében egy Nagy Imre emlékszoba megnyitását tervezik, és egy Mindszenty-emléktáblát is elhelyeznek az Országházban.
Szili Katalin elmondta: a házbizottság ülésén tájékoztatást adott a frakciók vezetőinek egy, az Országgyűlés elnöke által az 50. évforduló alkalmából alapítandó 1956-os emlékplakett tervéről, amit azoknak adományoznának, akik életútjukkal méltóvá váltak az elismerésre. Ezt egy 1991-es törvény alapján lehetne megtenni – tette hozzá a házelnök.
A frakciók a céllal ugyan egyetértettek, ám a Fidesz nem támogatta ezt a tervet. Az ellenzéki párt az elutasítást azzal indokolta, hogy nem lenne jogszabályszerű, ha a parlament elnöke egyszeri alkalomra hozna létre egy ilyen emlékplakettet. Szili Katalin közölte: az elutasítás miatt lemondott e terv megvalósításáról.
