Nagyvilág

Szijjártó: Kezelhetetlen migrációs válságokat okozhatnak a vízzel kapcsolatos kihívások

Szijjártó Péter / Facebook
Szijjártó Péter / Facebook

Újabb nemzetközi konfliktusok törhetnek ki és kezelhetetlen migrációs kihívások alakulhatnak ki, ha a nemzetközi közösség nem veszi komolyan a vízzel kapcsolatos globális kihívásokat – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban.

A tárcavezető az ENSZ Vízügyi Konferenciájának plenáris ülésén leszögezte, hogy az emberiség a valaha volt legösszetettebb kihívásokkal néz szembe, legyen szó a biztonság, a gazdaság vagy az egészségügy területéről. Felszólalásában kiemelte, hogy sok súlyos kihívás természeti jelenségekhez kötődik, minden korábbinál gyakoribbak a különböző természeti katasztrófák, amelyek általában az élelmiszerhiány erősödésével is együtt járnak.

Aláhúzta, hogy ezen belül is különös figyelmet kell szentelni a vízzel kapcsolatos kihívásoknak, ugyanis a természeti katasztrófák áldozatainak mintegy 70 százaléka ezek számlájára írható.

Az előrejelzések szerint 2050-re hárommilliárd ember fog aszály sújtotta területen élni, 1,6 milliárdan olyan területen, amelyet árvizek sújtanak, de 2,2 milliárd embernek már ma is problémát okoz a tiszta, egészséges ivóvízhez való hozzáférés, és napi ezer gyerek hal meg szennyezett víz fogyasztása miatt – figyelmeztetett.

Ezek a riasztó adatok világosan mutatják, hogy a víz valódi biztonsági kockázat lesz a jövőben,

tette hozzá, kiemelve, hogy ennek nyomán fegyveres konfliktusok törhetnek ki, masszív migrációs hullámok indulhatnak.

Szijjártó Péter emlékeztetett rá, hogy Magyarországnak az utóbbi hét évben hatalmas erőfeszítéseket kellett tennie a határok védelme érdekében, az érkező illegális bevándorlók gyakran erőszakosak, nem mutatnak semmifajta tiszteletet hazánk törvényei iránt.

Ez szuverenitási kérdés is, hiszen senki nem sértheti meg a határainkat vagy veheti el azon jogunkat, hogy eldöntsük, kivel akarunk együtt élni,

fogalmazott.

Majd hangsúlyozta, hogy a migráció veszélyei láthatók az Európai Unióban is, ahol minden integrációs intézkedés ellenére párhuzamos társadalmak jönnek létre, megnőtt a terrorfenyegetettség, ráadásul az emberáradatok a vírusok terjedését is felgyorsítják.

A migráció veszélyes jelenség, amelyet meg kell állítani. Ehhez a kiváltó okokat kellene megszüntetni, és látni kell, hogy a vízzel kapcsolatos kihívások a legsúlyosabb kiváltó okok között vannak,

mondta.

Tájékoztatása szerint ebből Magyarország alaposan ki is veszi a részét, egyebek mellett világszínvonalú vízipari megoldásai révén, a kormány az utóbbi években mintegy 800 millió eurónyi kötött segélyhitel-programot és nemzetközi fejlesztési programot indított tucatnyi országban a hazai technológiákra alapozva.

Ilyen beruházások indultak Vietnamban, Laoszban, Srí Lankán, Indonéziában, a Fülöp-szigeteken, Kenyában, Ruandában, Maliban, a Zöld-foki Köztársaságban, Kenyában, Ecuadorban és Kirgizisztánban – sorolta.

A miniszter ezután felszólította a nemzetközi közösséget, hogy vegye komolyan a vízzel kapcsolatos kihívásokat, illetve fontosnak nevezte annak ellenőrzését, hogy az államok valóban eleget tesznek-e vállalásaiknak és kötelezettségeiknek az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak megfelelően.

Ha nem vesszük komolyan a vízzel kapcsolatos kihívásokat a jövőben, akkor újabb nemzetközi konfliktusok fognak kitörni, emberek milliói fognak útnak indulni, ami kezelhetetlen migrációs kihívásokat jelent számunkra. Sokkal jobb lenne ezt megelőzni, Magyarország készen áll ehhez hozzájárulni.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik