Szerda késő délután a FigyelőNet által megkérdezett két biztosítónál arról számoltak be, hogy hivatalosan elenyésző számban kaptak bejelentést a hétfő és kedd éjszakai budapesti randalírozásokkal kapcsolatban. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a későbbiekben a bejelentett esetek száma ne nőne majd.
Más biztosítókhoz hasonlóan az Allianznál is hangsúlyozták, hogy alapesetben egy fillér biztosítást sem kellene fizetniük a kárt szenvedetteknek, ugyanis a szerződések „békeidőre”, nem pedig „háborús” cselekményekre szólnak. Ennek ellenére, a biztosítónál úgy döntöttek, hogy százmillió forintos kerettel méltányossági keretet hoznak létre, s egyedi elbírálás szerint kártérítést fizetnek bizonyos esetekre. A FigyelőNet tudomása szerint a Magyar Televízió gépkocsi flottája az Allianznál van biztosítva, így nem kizárt, hogy a felgyújtott autók után kapnak valamennyi kártérítést, noha a casco biztosítás ilyen esetekre nem terjedne ki.
Lakóépületek esetében egyébként elképzelhető, hogy a biztosítónak szerződés szerint is fizetnie kell, ha az épületre kiegészítő, rongálásra is kiterjedő biztosítást kötöttek.
Az Aegon magyarországi cégénél arról számoltak be, hogy egy bejelentés érkezett hozzájuk, üvegbetöréssel kapcsolatban.
