Belföld

Egymásra hárítják a felelősséget a pártok

Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor és a parlamenti pártok frakcióvezetői is kifejtették véleményüket a kialakult helyzetről kedd este a Magyar Televízióban. Bár a pártok ötpárti nyilatkozatot fogadtak el, a vitában továbbra is egymást vádolták.

A kialakult helyzetért Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint a miniszterelnök egy személyben felelős. Ő maga nem érez személyes felelősséget. Az interjúban azt is elmondta, hogy a jelen helyzet megoldását az október 1-jei önkormányzati választásban látja a legnagyobb ellenzéki párt. Ha nem októberben, akkor később kell lemondania a kormánynak, ami megpecsételte sorsát – fogalmazott Orbán Viktor. Gyurcsány Ferenc azonban egy órával korábban kifejtette, hogy a kormánynak maradnia kell, mert a reformok végrehajtása a tét.

Herényi Orbánt és Gyurcsányt is felelősnek tartja

Herényi Károly a miniszterelnököt és Orbán Viktort egyaránt felelősnek tartja a kialakult helyzet miatt. Az ötpárti megállapodás elleni támadásnak értékelte Gyurcsány Ferenc esti televízió nyilatkozatát, amelyben egyértelműen az ellenzéket tette felelőssé a történtekért, s Orbán Viktor esti beszédét amelyben a Fidesz vezetője a koalíciót bírálta ugyanezen okból.

Lendvai válasza szerint komolytalan az a gondolkodás, amely szerint azért törtek be a televízió épületébe a tüntetők, mert a miniszterelnök csúnyán beszélt. Navracsics szerint a Fidesz és az MSZP is tartott már nagy létszámú gyűléseket anélkül, hogy ilyen következmények alakultak volna ki. Az országban most is több tucat békés demonstráció folyik. A tegnapira viszont rátelepedtek bizonyos erők, s ez két külön dolog.

Az erőszakot mindenki elutasítja

Az erőszakot a Fidesz elítéli és elutasítja, hangsúlyozta a pártelnök a műsorban. Orbán Viktor erkölcsi pillanatnak titulálta a jelen helyzetet, hiszen a hazugsággal szemben kell megvédeni az országot, aminek vissza kell adni önbecsülését. „Ebben az erkölcsi pillanatban pedig arra kérjük az embereket, mint a rendszerváltáskor, hogy ne húzódjanak vissza házaikba” – fogalmazott a Fidesz elnöke.

Lendvai Ildikó a frakcióvezetők vitáján elismerte, hogy számos dologban felelősség terheli a koalíciót, de ez nem ad felhatalmazást senkinek a gyújtogatásra. Kuncze Gábor az SZDSZ frakcióvezetője, mint volt belügyminiszter kifejtette, hogy ilyenkor mindenki a rendőrséget hibáztatja. Kiemelte, hogy a rendőrség – mint ahogy senki rajtuk kívül – nem volt felkészülve az eseményekre.

Navracsics Tibor szerint sem számított senki az események ilyen szintű radikalizálódására. A ostromolt televízióban zajló eseményeket saját bőrén is megtapasztalt politikus kiemelte, hogy az épületet védő rendőrök hősiesen teljesítették feladatukat.

Semjén Zsolt a KDNP részéről ugyanakkor a belügyminisztérium megszüntetését és a rendőrség ellehetetlenítését, működésképtelenné tételében látja a legnagyobb problémát. Az események okaként – ahogy korábban ezt több Fideszes politikus is kifejtette – a kialakult gazdasági helyzetet és az emberek elkeseredését jelölte meg.

Herényi Károly az MDF frakcióvezetője szerint sem maradhat megtorlatlan a tegnapi rombolás. Az embereket vissza kell vinni az utcáról és a vitát a parlamentben kell folytatni. Navracsics szintén kiemelt, hogy az ötpárti megállapodás is azt mutatja, hogy a nagy pártok képesek fontos kérdésekben egyetérteni. Hangsúlyozta azonban a miniszterelnök felelősségét a kialakult helyzet miatt.

Nem halasztják el a választást

Semjén Zsolt szerint az események csak a baloldalnak kedveznek. Elutasította az ellenzék felelősségét, illetve kifejtette, hogy a választások előtt ilyen hibát egyik párt sem követhet el.
A Jobbik hétfő esti szerepétől szintén elhatárolta magát. Lendvai válaszában arra utalt, hogy felelőtlenség ilyenkor az utcára szólítani az embereket. Újra kérte az ellenzéket, hogy a szeptember 23-ai rendezvényt ne tartsák meg. Ilyen helyzetben szerinte senki sem vállalhat felelősséget az utcára vitt tömegekért. Navracsics Tibor azonban egyértelműen kijelentette: a 23-ra tervezett nagygyűlésről azt mondta, hogy a rendezvény biztosítására a rendőrséget felkérték. Semjén Zsolt is elképzelhetetlennek tartja, hogy az önkormányzati választásokat elhalasszák.

Kuncze Gábor kiemelte: ami árt az országnak, az nem szolgálhatja egyetlen párt érdekeit sem. Bírálta a pártokat abban a tekintetben, hogy saját érdekeiknek megfelelően igyekeznek a helyzetet kihasználni a választások érdekében. Véleménye szerint mindenkinek mindent meg kell tenni a helyzet normalizálása érdekében, mert ilyen körülmények között nem lehet megtartani a választásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik