Belföld

Fideszes államtitkár: a magyarság történelmének legkiemelkedőbb pillanatai közt van 1848, 1956 és 2010

MTI/Máthé Zoltán
MTI/Máthé Zoltán

A magyar szabadságszerető nép, 1848 forradalmi lelkülete ezért talált otthonra olyan gyorsan minden magyar szívében – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára helyi idő szerint szombaton Kanadában, Calgaryban, a magyar közösség március 15-i ünnepségén.

Az MTI által vasárnap közölt beszámoló szerint Potápi Árpád János többek közt arról beszélt, hogy 2010 előtt álom volt a magyarság egysége is, ma pedig szerinte elmondható, hogy a magyarság egységes. Az elmúlt évek legfontosabb eredményének nevezte, hogy a nemzeti összetartozás érzését sikerült megerősíteni mindenhol a világon, ahol magyar emberek élnek. „Tesszük ezt azért, mert valljuk, hogy minden magyar felelős minden magyarért” – mondta.

Mint fogalmazott,

a magyarság történelmének legkiemelkedőbb pillanataiban élte meg ezt az összetartozást, ilyen meghatározó pillanat, ilyen esztendő volt 1848 és 1956, valamint bizonyos szempontból ilyen volt 2010 is, amely egy új időszámítás kezdetét jelentette a nemzetpolitikában.

Beszélt arról is, hogy ma Erdélyben és Kárpátalján is csorbul a magyarok szabadsága. A szabadság csorbulásáról van szó, amikor ellehetetlenül az anyanyelvi oktatás, és akkor is, amikor a nemzeti jelképek használatát korlátozzák – mutatott rá.

Március 15-én Lázár János miniszter is hasonló gondolatmenetet ismertetett, amikor az 1848-as forradalom és szabadságharc megemlékezésén Pécsett arról beszélt, hogy az 1956-os forradalom később, sokak szerint 2010-ben győzedelmeskedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik