„Az Újpest FC, mint Magyarország egyik legnagyobb és legnépszerűbb labdarúgócsapata ez úton felhív mindenkit, aki a rendszerváltást követően kialakult legnagyobb társadalmi morális válsággal kapcsolatos tömegrendezvényeken felmerülő devianciát sportszervezetekhez, ezen belül futballcsapatunkhoz akarja kötni, hogy tartózkodjon minden ilyen jellegű megnyilvánulástól”, áll a klub honlapján olvasható közleményben.
Mint minden tömegrendezvényen – így ismereteink szerint a budapesti Szabadság téren tartott rendezvényen is – a társadalom igen széles köréből kerültek ki a résztvevők, így csapatunk szurkolói közül is, akik viszont ott nem azért jelentek meg, hogy az Újpest FC iránti szimpátiájukat fejezzék ki (hiszen arra meg van a lehetőségük minden hétvégén), hanem a jelenlegi kormányról és annak vezetőjéről alkottak véleményt, olvasható a klub közleményében.
„Klubunk most is nyomatékosan arra szólít fel mindenkit, tartózkodjon attól, hogy a labdarúgást politikai eszközzé alakítsa – és politikai eszközként használja – akár úgy, hogy a pályán adjon hangot politikai véleményének, vagy akár úgy, hogy „kívülről” a Szabadság téren történteket olyan módon állítsa be, miszerint az nem volt más, csak egy futballhuligán-találkozó, áll a klub honlapján olvasható közleményben.
