Élő Belföld

Karácsony a szabad városok miatt aggódik, felszólaltak a civilek, Toroczkai visszavenné Budapestet a „belpesti romkocsmatöltelékektől”

Varga Jennifer / 24.hu - Szajki Bálint / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu - Szajki Bálint / 24.hu
A nemzeti ünnep legfontosabb történései egy helyen.
  • Orbán Viktor Kiskőrösön, Petőfi Sándor szülőházánál mondta el ünnepi beszédét. A miniszterelnök hosszan értelmezte Petőfi szabadságharcos karakterét, de beszéde végére eljutotta oda, hogy ő is békét akarna.
  • A Demokratikus Koalíció az Egyetem téren tartotta meg ünnepi rendezvényét, ahol egy színpadra állt Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc. A DK-s árnyékkormány vezetője szerint meg kell védeni az uniós tagságot, mert a kormány a kilépést készítheti elő.
  • A Mi Hazánk béketüntetésnek nevezte március 15-ei rendezvényét, ahol a NATO bővítése ellen foglalt állást.
  • Civilek a Pedagógusok Szakszervezetével közösen Szabadságmenetet tartanak, mely a Hősök teréről indult a Deák tér felé, ahol Karácsony Gergely főpolgármester kezdte majd a felszólalások sorát.
  • Karácsony többi között arról beszélt, elveszíthetik a szabad városokat, ha továbbra is azt játsszák, hogy ki a legnagyobb kicsi.
  • Karácsony után több felszólaló is érkezett a színpadra: beszédet mondott többi között Baranyi Krisztina, Pikó András, Molnár Piroska, Iványi Gábor.
  • Bejelentették a következő országos tanársztrájk időpontját is: ez április 24. hétfő lesz.
  • A felszólalások végére nagyjából 100-150 ember maradt a téren.
  • Rendben véget értek a rendezvények.

Operatív törzs: Biztonságban véget értek az ünnepi események

A nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzshöz napközben beérkezett információk alapján elmondható, hogy a március 15-i rendezvények biztonságosan véget értek – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára szerda este a közösségi oldalán. Kovács Zoltán a bejegyzésben azt írta: a rendőrség szerdán 18 óráig országosan 510 rendezvény békés lebonyolítását biztosította. Ezek közül 451 állami, illetve önkormányzati, 45 kulturális, valamint 14, gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvény volt.

Megalakult a Kossuth Lajos Reggae Bandje

Horgas Péter az imént jelentette be egy új zenekar, a Kossuth Lajos Reggae Band megalakulását, amely rögtön a civil színpadon kezdi meg előadó-művészeti tevékenységét. Mindenekelőtt a hangszerek hangolásával.

Közben az ünneplők nagy része már hazament, kitartó diákokat és még kitartóbb nyugdíjas pedagógusokat lehet felfedezni a tömegnek immár nehezen nevezhető nézőközönségben. Fáklyáik csonkjait szorongatják még néhányan.

Az új zenekar teljesítménye meggyőző, népies pop-rock dalok zengenek. Száz-százötven ember maradt.

Diákaktivista: Az Orbán-kormánytól kellett volna megvédeni minket

Strbka Anna felidézte az elmúlt egy év diáktüntetéseit, hozzátéve, hogy bármilyen cinikus módszerrel próbálja meg letörni a hatalom a diákok kezdeményezéseit, nem fogják hagyni magukat.

Ha valamitől, akkor az Orbán-kormánytól kellett volna megvédeni minket gyerekkorunkban,

emlékeztet a “gyermek- és családvédelmi törvényre”. Hozzátette: a Fidesz megpróbálja elvenni a fiataloktól a magyarság szeretetét.

Pirint Gergő szerint március 15-én a szabadságra kell emlékezni. Megjegyzi, hogy egy hibrid rendszer ellen küzdenek, amely nem meri teljesen elhagyni a demokratikus elemeket, de közben az elnyomás eszközeit használja. Pirint azt mondja, ő 2004-ben született és semmiféle demokráciaérzete nincs. A fiatalok viszont nem kérnek az elnyomáskultúrából, miközben nem tudják, milyen eszközöket használjanak a hatalom legyőzésére. De csak idő kérdése, és rátalálnak a megfelelő útra – ígéri.

Megtudtuk, mit jelent a kormány furcsa terminusa, a gondoskodáspolitika

Szilágyi Kitty óvodapedagógus és Köves Ferenc, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének elnöke  a színpadon.

Szilágyi a Katica-csoport Kitty nénijeként mutatkozik be. Ezután arról beszél, nem gondolta volna, hogy ennyire rosszra fordulnak a dolgok, azt mondja, azért marad pedagógus, mert bízik a szülők erejében.

Ezután bejelenti, hogy ma csatlakozik a szakszervezethez, és erre biztatja a rendezvény maradék résztvevöit.

Majd bejelenti a következő országos sztrájk időpontját is: ez április 24. hétfő lesz.

Köves felhívja a figyelmet, hogy a szociális területet is a belügyminiszter iranyítja. Arról is beszél, hogy a jelenlegi kormánynak nem szociálpolitikája, hanem „gondoskodáspolitikája” van.

Azt, hogy ez mit jelent, szerinte a bőrünkön érezzük.

Gondoskodnak a haverjaikról, gondoskodnak az oligarcháikról

– részletezi, szociális szakamberként mit lát ebben az ügyben. Szerinte a kormány szolidaritásból azonban megbukott.

Fodor Tamás és Duda Éva felolvassa a Független Előadó-Művészeti Szövetség nyílt levelét

A követelések között szerepel, hogy a kormány a következő öt évben legalább annyit költsön kultúrára, mint focira.

Elmondják, a kormány hazudik, amikor azt mondja, milyen sokat költ kultúrára, hiszen a pénzek nagy része számolatlanul megy a kormánybarát színházaknak és projekteknek.

Szajki Bálint / 24.hu

Hívják a diákokat, pedagógusokat, orvosokat, újságírókat, postásokat és mindenkit, aki megsínylette a kormány tevékenységét, hogy lépjenek fel közösen.

A felszólalás után a nemrég elhunyt Tamás Gáspár Miklós korábbi beszédéből vetítenek le egy bejátszást.

Egy perc néma csönd az ukrajnai áldozatokért

Horgas Péter, a civil rendezvény konferansziéjaként arra kéri a résztvevőket, hogy egy perc néma csönddel adózzanak az Ukrajnai háború áldozatai előtt.

Néma csönd.

Szajki Bálint / 24.hu

Ezután Dés László és Wunderlich József élőben adja elő a Miénk itt a Grund című dalt, amely a 2022-es diáktüntetések dala lett.

Valóban megható az előadás. A zene hatalma.

Törley Katalin és Törley-Havas Sára dramaturg következik

Az oktatási tüntetések egyik főszereplője egyben az egyik nemrégiben kirúgott tanár, Törley Katalin a lányával felidézi a korábbi tüntetéseket, amelyeken együtt vettek részt. Felváltva „naplóbejegyzéseket” adnak elő, amelyben elmondják, hogy az elmúlt tíz évben tüntetésről tüntetésre hogyan változott a hozzáállásuk, míg eljutottak addig, hogy most már együtt tüntetnek és együtt szervezik a demonstrációkat.

Mi a civilek dolga?

Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester egyszerre érzi magát otthonosan és vendégségben, mert a közhatalom képviselőjeként van jelen civil rendezvényen.

Mit jelenthet polgarmesterként a civil tevékenység? – kérdezi.

A válasz az ukrajnai Bucsával kezdeményezett testvérvárosi kapcsolat. Ha ő nem civil szervezeti jelölt lett volna, most pedig független politikus, nem lett volna olyan egyszerű kiállni az orosz agresszió ellen.

Ha van Magyarországon fény, akkor azt itt a Civil sugarúton láthatjuk

– mondja.

Pikó András józsefvárosi polgármester megtiszteltetésnek veszi, hogy a civilek színpadán állhat közszolgaként.

Felelős ministeriumot Pest-Budán!

– idézi fel a negyvennyolcasok 12 pontjának egyikét, és egyúttal sajnálatát fejezi ki, hogy ma ugyanezt kell követelni.

Szerinte most a „jogfosztás csendes ellenforradalmában” telik az életünk.

„Vissza fogjuk adni a politika méltóságát” – ígéri Pikó András.

Együtt áll színpadra Molnár Piroska és Iványi Gábor

Molnár Piroska Ady Endre Intés az őrzőkhöz című versét szavalta el, majd átadta a szót Iványi Gábor lelkésznek. Ő felidézte 1989. március 15-ét, párhuzamot vonva az 1848-as eseményekkel, főként azzal, hogy „kívánjuk a sajtó szabadságát és a cenzúra eltörlését”. Iványi szerint ez most sem valósult meg, hiszen az egyetlen megmaradt kormánytól független nyomtatott napilapban is állami hirdetésnek kell megjelennie, hogy fennmaradjon.

Szajki Bálint / 24.hu

A lelkész a Tizenkét pont pontjait sorolva megemlékezett arról is, hogy azok, akik egykor azt mondták, “csuhások térdre imához”, most a békéért fohászkodnak.

Iványi megkérdezte azt is a hallgatóságtól, hogy kívánjuk-e az uniót, amelyre tapssal válaszolt a közönség. Hozzátette, amíg nem lesz egyetértés a magyar lakosságon belül, addig újabb 175 évre lesz szükségünk.

Szabadságjogok az Erzsébet térnél

Misetics Bálint lakhatási aktivista a színpadon. Táncsics Mihály alakját felidézve szónoki kérdésekkel fordult a tömeghez. Egyenlőtlen, a szegényeket sújtó közteherviselésről, iskolai szegregációról, kilakoltatásról beszélt.

Vagy igaz világ lesz itt, vagy semmi!

– mondta.

Zeller Judit alkotmányjogász, a TASZ munkatársa arról beszélt, hogy a szabadságot és egyenlőséget nem készen kapjuk, fel kell nőni ezekhez a törvényekhez.

Karácsony: Elveszíthetjük a szabad városokat, ha továbbra is azt játsszuk, hogy ki a legnagyobb kicsi

„Szabadságszerető magyarok, sziasztok” – kezdte beszédét Karácsony Gergely a Szabadságmenet színpadján az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinkszy út találkozásánál.

A főpolgármester visszautalt a tavalyi választási vereségre, majd gyorsan hozzátette: a tavasz mindig legyőzi a telet. Azzal folytatta, hogy a kerek évforduló jellemzi az idei március 15-ét: 150 éve egyesítették a fővárost, 175 éve volt szabadságharc és 200 éve született Petőfi Sándor. A főpolgármester előbb odaszúrt a Kiskőrösön beszédet mondó Orbán Viktornak, majd arról beszélt, hogy Magyarországot megint a történelem rossz oldalára sodorta a hintapolitika.

Szabadságot és békét Ukrajnának, szabadságot és békét Magyarországnak, szabadságot és békét minden népnek!

– mondta Karácsony.

Ezután a főpolgármester már a belpolitikáról, és elsősorban az ellenzékről kezdett beszélni. Karácsony szerint ellenzék 2019-ben azt mondta, hogy „vegyük vissza Budapestet, akkor ez sikerült”. Azóta minden nap megküzdünk, hogy Budapest „szabad emberek otthona legyen”.

Budapest, mint sok magyar város, köztársaság. Budapest köztársaság, és az is marad.

Karácsony hozzátette, hogy sokan azt remélték, hogy Budapestről indul majd a politikai változás 2022-ben, ám ez nem így történt.

a szabad országot nem értük el, de a elveszíthetjük a szabad városokat, ha továbbra is azt játsszuk, hogy ki a legnagyobb kicsit.

– üzent Karácsony feltehetően a DK-nak.

Szajki Bálint / 24.hu

Karácsony arról is beszélt, hogy a köztársáság ott van az orvosi kamarában, a tanárok tüntetésein, a környezetvédők munkájában, de ott van a helyi civilekben is. „A szabadságmenet nem ma ér véget, hanem ma kezdődik, találkozzunk jövőre ugyanitt, kicsit többet.” Ezután Karácsony átadta a színpadot az őt követő felszólalóknak, művészeknek.

A volt brit nagykövet magyarul szavalja a Nemzeti dalt

„Ma Indiában vagyok. Messze van, de ünnepelhetem március 15-ét” – írta magyarul az Instagram-oldalán Iain Lindsay volt magyarországi brit nagykövet, amit a hvg.hu szúrt ki.

A poszthoz két videót csatolt: az egyiken most szavalja el egy magyar kokárdát viselve Petőfi Sándor Nemzeti dalának első két sorát, a másikon az látható, ahogy négy éve, még magyar nagykövetként tette ugyanezt a budapesti rezidenciáján.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lindsay Nagykövet (@ambassadorlindsay) által megosztott bejegyzés

Toroczkai: Vissza kell venni Budapestet!

Vissza kell venni Budapestet a „belpesti romkocsmatöltelékektől”, át kell venni az irányítást – adta ki a programot Toroczkai László a néhány száz fős hallgatóság előtt. A Mi Hazánk elnöke szerint olyanoknak kell átvenni az irányítást, akiknek van víziójuk.

Ez a feladatunk, óriási felelősség – mondta Toroczkai, aki szerint természetesen ezért támadásokra is számítani kell a „polipszerű ellenségtől”, amely a nemzetközi szervezetekben megjelent, és Magyarországon együttműködik a saját zsebét tömő elittel.

Nem kisebb a feladat, mint Magyarország felemelése, nekünk csak nagyban szabad gondolkodni, kicsiben nem érdemes

– mondta zárásként.

Visszafogott érdeklődés az Erzsébet téren

Húsz perc alatt harmadszor pörög le Beck Zoli nótája Cseh Tamástól. Közben megnéztük, meddig állnak az emberek az Andrássy úton: még a Káldy Gyula utcáig sem tart a tömeg.

Páran láthatóan még a beszédek előtt elszivárogtak, s ez a mérsékelt mozgás továbbra sem csitul. Turisták kerülgetik az ünneplőket.

Az ünneplés családias hangulatúnak látszik.

17 órától beszédek lesznek a Deák téren

A megnyitó beszédet Karácsony Gergely főpolgármester tartja, majd többek között felszólal Dés László, Mácsai Pál és Molnár Piroska.

A beszédet azonban nem mindenki várja meg, úgy látjuk, távozik a vonulók egy része az ígértnél kicsit jobb, de így is hideg, szeles márciusi időben.

Toroczkai: Nem mondták meg, hol képzik ki az ukrán katonákat Magyarországon

A Mi Hazánk elnöke felemlegette, hogy  a szlovák védelmi miniszter „elkottyintotta” a magyar szerepvállalást az ukrán katonák kiképzésében. Toroczkai elmondta, hogy a kérdésére csak annyit mondott el a magyar kormány,  hogy egészségügyi kiképzésről van szó. Az viszont nem derült ki, hol, és hány katona érintett. Szerinte megint bemondásra kellett elhinni, amit mondtak.

„Mi nem játszunk színházat, hogy vita van a frakcióban, hanem egységesen állunk ki a NATO bővítése ellen, semleges Magyarországot akarunk”, mondta Toroczkai hozzátéve, hogy erős magyar hadseregre van szükség, mert a NATO nem véd meg a NATO-n belüli fenyegetésektől.

 

Varga Jennifer / 24.hu

Dobrev Klára: Azért vagyunk itt, hogy Orbánék ne vegyék el tőlünk az európaiságot is

Dobrev Klára szerint harminchárom éve, a rendszerváltás után konszenzus volt a magyar társadalomban arról, hogy elutasítja a szocializmus vezetőinek kiváltságos világát, azt, hogy csak „jó kapcsolatok” révén lehet elintézni bármit is ebben az országban. Szerinte ezt a közmegegyezést rúgta fel Orbán Viktor, „ezt vette el tőlünk” elsőként. Mert, folytatta, ma is csak az számít, hogy valakinek milyen kapcsolata van a pártközponttal. A politikus arról beszélt ezután, hogy a jachtok, a Gucci-táskák és a helikopterek világával szemben „igazságos és szabad Magyarországot kíván a magyar nemzet”.

„A második közös akaratunk ez volt 33 éve: soha semmit nélkülünk.” A sajtó, a civilek a bírói függetlenséget hozta fel Dobrev e témánál. „Ezért vagyunk itt, hogy mindenki hallja: döntést és beleszólást akarunk a közös dolgainkba!”

Mohos Márton / 24.hu

Dobrev a harmadik nagy ügyként, vagy ahogy ő mondta, csataként a nyugati elköteleződést említi. „33 éve közös akarat volt, hogy Magyarország európai ország legyen.” Szerinte még ma is nyugatra vágyunk, és nem Vlagyivosztokba. A DK-s árnyékkormány vezetője szerint az Orbán-kormány nagyon komoly összeget és erőt áldoz arra, hogy a magyar választókat EU-ellenes álláspontra hangolja, és szembe kell nézni azzal a veszéllyel, hogy a kormány kilépteti az országot az unióból.

Dobrev arra emlékeztet, hogy eddig már

elvették a demokráciát, a tisztességes Magyarországot, és most azért vagyunk itt, hogy ne vegyék el az európaiságot.

A politikus szerint a demokráciát és a tisztességet vissza fogják szerezni, de ehhez az kell, hogy az állampolgárok „ne adják fel a reményt, hogy van másik Magyarország”, nemcsak a NER világa. Ehhez bátorságra van szükség és az ellenállás kis köreire.

Magyarország európai és tisztességes lesz, vagy nem lesz. Válasszatok!

– zárta beszédét Dobrev Klára.

Mohos Márton / 24.hu

Toroczkai: Hol voltak a titkosszolgálatok?

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke arról beszélt, hogy baloldali „terroristák” agyba főbe vertek magyar hazafiakat csupán egy nemzeti jelképért vagy egy tarsolylemezért. „Hol volt ilyenkor az Alkotmányvédelmi Hivatal, vagy a titkosszolgálatok?” – kérdezte a pártelnök.

Varga Jennifer / 24.hu

Véget ért a DK megemlékezése

A rendezvény végén együtt álltak színpadra a DK politikusai, és a tömeggel együtt elénekelték a Himnuszt.

Nagyjából ezren vettek részt a a DK megemlékezésén a dermesztő hidegben, amely az esemény végeztével hamar szétzavarta a megemlékezőket.

Igyatok egy forró teát, nehogy megfázzatok

– búcsúzott a tömegtől Gréczy Zsolt.

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik