Belföld

Lehet szavazni az év civil nőire

„Promenád – A nők sétánya” elnevezésű akció indult a civil szférában kiemelkedő teljesítményt nyújtó nők elismerésére. Jelölteket bárki állíthat, a díjazottak tiszteletére pedig facsemetéket ültetnek.

Az EU Phare Programja keretében, a Partners Hungary Alapítvány „Promenád” csoportjának kezdeményezésére indult el a nemzetközi szinten is érdeklődést kiváltó „Promenád – A nők sétánya” elnevezésű akció. Célja a civil szférában kiemelkedő teljesítményt nyújtó nők elismerése. A díjazott nők tiszteletére egy-egy facsemetét ültetnek minden év októberében Budapest egy frekventált, parkosított területén, ahol az évenként megismétlődő díjazások eredményeképp jön létre a Promenád, azaz a civil nők sétánya.

A Promenád díjra bárki jelölhet olyan nőket, akik példaértékűen tevékenykednek a köz érdekében. A szervezők 2006. szeptember 20-ig várják a jelöléseket, melyet az akció honlapjáról letölthető jelölő lappal lehet megtenni.

A civil kezdeményezés nemzetközi szinten is érdeklődést keltett: idén Lengyelországban és Szlovákiában is ültetnek fákat a nők tiszteletére, s jövőre még több európai ország csatlakozására számítanak a szervezők. A Promenád csoport tagjai – akik többnyire sikeres, fiatal, értelmiségi nők –, rendkívül fontosnak tartják a nők kiemelkedő teljesítményének elismerését, a valódi értékek megbecsülését, a civil munka értékének növelését és a környezettudatosságot.

A Promenád díjat odaítélő zsűrinek többek között Wirth Judit, a NANE Egyesület munkatársa; Kőbán Rita olimpiai és világbajnok kajakozó, Hadas Miklós, szociológus professzor, Társadalmi Nem- és Kultúrakutató Központ vezetője és Ekler Dezső, Ybl-díjas építészmérnök is tagja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik