A nyugdíjasok a szokásos novemberi nyugdíjkifizetés napján minden járandóságukat egyszerre kapják meg, így a januárig visszamenőleges emelést a 13. havi nyugdíj második felével egyidejűleg fizetik ki – mondta Kiss Péter.
Ez egy átlagos nyugdíjas számára azt jelenti, hogy a 60-65 ezer forintos átlag nyugdíjhoz képest novemberben a postás 106-107 ezer forintot fog kivinni – tette hozzá a szaktárca vezetője.
Ezzel az idén – a januári 4,3 százalékos nyugdíjemeléssel és a 13. havi juttatással együtt számítva – összességében 7,6 százalékos nyugdíjemelés valósul meg – mondta el a kormányszóviő a kormányülést követő tájékoztatón. A nyugdíjak reálértékének emelkedése 3 százalék körül várható.
A nyugdíjszerű ellátások emelésének költségvetési tétele 1,3 milliárd forint, a nyugdíjakra vonatkozó éves 1,2 százalékos emelés pedig összesen 28 milliárd forintba kerül – mondta Danks Emese kormányszóvivő. Ez együttesen 29,3 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent, amelyet a Nyugdíjbiztosítási Alap és a központi költségvetés fedez.
