Kultúra

Újraforgatták A szobát, az eredeti rendező erről semmit sem tudott

Josh Brasted / Getty Images
Josh Brasted / Getty Images
A főszerepet a Better Caul Saul főszereplője, Bob Odenkirk kapta.

Idén húszéves Tommy Wiseau a legjobb legrosszabb filmként emlegetett klasszikusa, a The Room, azaz A szoba, aminek vetítéséért a rendező több héten át fizetett a moziknak, csak hogy utána nevezhesse az Oscarra.

A premier után csak néhány száz ember által látott film röivdesen legendássá vált, a vetítések pedig azóta is tartanak, így nem meglepő, hogy Bob Odenkirk néhány órával ezelőtt a Twitteren bejelentette:

valóban remake készül a The Room-ból, aminek főszerepét ő kapta, és mindent igyekezett beleadni a munkába.

A Better Call Saul című sorozattal világszerte milliónyi rajongót szerző színész a részletekről nem mesélt, a Variety azonban igen: a lap arról írt, hogy a projekt mögött a bevételeit mindig jótékonysági célokra felajánló Acting For a Cause áll, ami egy fotót is megosztott a jórészt zöld háttér előtt készült, valószínűleg az AIDS-kutatást segítő amfAR céljainak elősegítésére készülő feldolgozásról:

Az ügy meglepetése, hogy Wiseau minderről semmit sem tudott: a Varietynek arról beszélt, hogy a szerzői jogok miatt senki sem tárgyalt velük, sőt, ők is csak szerdán értesültek a hírről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik