Az idén több mint ötmilliárd forintos keretből biztosítja a kormány az átalakítási támogatást az intézményeknek, a források megítélése a pályázatok számától és a pályázati céloktól függően változhat. Az átalakítási támogatás mértéke a tervezett struktúraváltáshoz és az intézmény nagyságához igazodik – fejtette ki az egészségügyi miniszter.
A részletekről szólva elmondta: az intézményektől elsősorban a sürgősségi, daganatos, gyermek intenzív- és ügyeleti ellátás, a betegkomfort és előjegyzés, valamint az ambuláns ellátás támogatására, korszerű gazdálkodási formák bevezetésére, ápolási, krónikus és rehabilitációs ágyak létrehozására, továbbá a betegek szállítási lehetőségeinek megteremtésére várnak pályázatokat.
Molnár Lajos közölte: az átalakítási támogatás odaítélése és kiutalása már októberben megkezdődik és 2006 végéig tart, ezt követően az uniós pénzekből folytatják a szerkezetátalakítást.
