Gazdaság

Megszületett az idei bérajánlás

kezfogas(1)(960x640).jpg (kézfogás, )
kezfogas(1)(960x640).jpg (kézfogás, )

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetői hétfőn aláírták a 2013. évi bérajánlásról szóló megállapodást.

A miniszter az aláírás előtti sajtótájékoztatón kiemelte: az ágazati és helyi bértárgyalásokon arra kell törekedni, hogy 2013-ban éves szinten minden kereseti kategóriában biztosítsák a nettó keresetek reálértékének megőrzését. Az ajánlásban konkrét szám nincs, de egyértelmű az utalás a 2013 tavaszán az Európai Bizottságnak benyújtott magyar konvergenciaprogram 3,1 százalékos inflációs előrejelzésére. A legfrissebb előrejelzések azonban már 2 százalék körüli éves inflációt prognosztizálnak. Vagyis e körüli mértékű béremelést tartanak elfogadhatónak a felek. Ezenkívül a megállapodásban az is benne van, hogy a béremelések nem vezethetnek munkahelyek elvesztéséhez.

Bár Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke és Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke is elmondta, későn született a megállapodás, de sok ágazatban már várták az ajánlást, amely fontos iránytű.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik