Belföld

Kiadatási letartóztatásba került a szerb férfi, akinek 23 koszovói albán lelövéséhez lehet köze

Elrendelte a Fővárosi Törvényszék annak a szerb férfinak a kiadatási letartóztatását,akinek több tucat koszovói albán meggyilkolásához lehet köze.

A férfival szemben ENSZ-főtitkár Koszovói Különmegbízottja, illetve a Belgrádi Felsőfokú Bíróság bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot, majd előbb a Szerb Köztársaság Igazságügyi Minisztériuma, majd a Koszovói Köztársaság Igazságügyi Minisztériuma is kiadatási kérelmet terjesztett elő.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a civil lakosság ellen elkövetett háborús és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárások lefolytatása terjesztették elő a kiadatási kérelmeket. A rendelkezésre álló adatok szerint a szerb férfi és társai megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 1999 márciusában és májusában Peja város Kristal részén civilek lelövésében vettek részt, amely során 23 koszovói albán személy életét vesztette.

A bíróság a tárgyaláson kizárólag azt vizsgálta, hogy a meglévő információk alapján a kiadatás, illetve a kiadatási letartóztatás feltételei fennállnak-e. A kiadatásról a végső döntést majd Varga Judit igazságügyi miniszter hozza meg.

A férfi a tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy csak a szerb kiadatási kérelem teljesítéséhez járul hozzá, illetve a specialitás szabályainak alkalmazását mindkét kiadatási kérelem vonatkozásában kérte. Ez utóbbi értelmében a terheltet kiadatása esetén a hatóságok kizárólag a kiadatási kérelemben szereplő ügyekkel kapcsolatban állíthatják bíróság elé.

A bíróság eljárása során megállapította, hogy a rendelkezésre álló információk alapján a terhelt vonatkozásában a kiadatás, illetve a kiadatási letartóztatás feltételei mindkét kiadatási kérelem esetében fennállnak. A kiadatási letartóztatás hat hónapig tart. Az ügy iratait a kiadatás tárgyában történő végső döntéshozatalra a bíróság felterjeszti az Igazságügyi Minisztériumhoz. A végzés végleges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik