A bűncselekménnyel gyanúsítottak egy részét már kihallgatták, néhányuk előzetes letartóztatásáról csütörtökön dönt a bíróság. Emellett csütörtökre virradóra több olyan személyt fogott el a rendőrség, akik az MTV székházánál viperával támadtak az intézkedő rendőrökre.
Oszlattak
Az Oktogon, az Opera és a Terror Háza környékén éjfélkor kezdtek gyülekezni csoportok, amelyek résztvevői között több olyan személyt ismertek fel a rendőrök, akik már a korábbi napok zavargásaiban is részt vettek.
Ezért is döntöttek az oszlatás mellett, mert a korábbi napok tapasztalatai alapján a csuklyás, arcukat maszkkal eltakaró gyülekezőkből arra következtettek, hogy azok ismét zavargásokra készülnek.
Több tüntető hátizsákkal ment a helyszínre, amelyet már kövekkel pakoltak meg, mondta el Bene László, Bene László országos rendőrfőkapitány az ORFK-n tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
Előállítottak
A 62 előállított személy mellett elfogtak olyanokat is, akiket az előző napok zavargásai miatt kerestek. Közöttük öten büntetett előéletűek, korábban rablás, testi sértés vagy hivatalos személy elleni erőszak miatt ítélték el őket. A szovjet hősi emlékmű megrongálói közül már korábban elfogtak egy személyt, akinek két társát csütörtökre virradóra kapták el.
