Befejeződött az elsőbűntényes elítéltek személyazonosságának ellenőrzése a büntetés-végrehajtás valamennyi intézetében. Csaknem másfél ezer fogva tartott iratait vizsgálták át, vetették össze fényképeit – a rendőrséggel együttműködve – különböző nyilvántartásokkal a Magyar Hírlap információi szerint. Így 99,9 százalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy nincs olyan ember, aki más helyett tölti büntetését.
A napilap megtudta, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium vizsgálja annak a lehetőségét, hogy a büntetés-végrehajtás (bv) intézeteibe telepítsenek daktiloszkópiai (ujjlenyomat-rögzítő) berendezéseket, és összekössék a rendőrség adatbázisával. Ezzel még nagyobb biztonsággal azonosíthatnának minden elítéltet – vélekedett a tábornok.
Ismert, hogy a kecskeméti börtönben egy fogva tartottról tizenegy hónapos büntetésének letöltése után derült ki, hogy valójában egy elítélt férfi megbízásából, az illető nevére kiállított hamis iratokkal jelentkezett az intézetbe. A július 16-án feltételesen szabadlábra helyezett embernek azóta nyoma veszett, mint ahogy hiába keresi a rendőrség az eredeti elítéltet is.
