Az ENSZ Közgyűlés ülésszakán részt vevő Göncz Kinga clevelandi magyarok kis csoportjával találkozott a belvárosban levő Magyar Örökség Múzeumában. A legtöbb amerikai magyar azt a kérdést szegezte a miniszterasszonynak, miután elmondta 1956-ot méltató beszédét: hogyan lehetséges, hogy Gyurcsány Ferenc elfogadhatatlan, trágár szavakat használt beszédében.
Nincs más választás
A külügyminiszter a budapesti események értékelésére vonatkozó kérdések kapcsán kifejtette: ő hétfőn utazott el Amerikába, és ahogy a tengerentúlról próbálja összerakni, mi is történt, úgy látja, tulajdonképpen most ér véget a kommunizmus Magyarországon. Eddig sokan azt képzelték, hogy Amerika szabadsága és a Kádár-rendszer szociális biztonsága egyszerre megvalósítható; most viszont elérte azt a pontot az ország, amikor ki kell mondani, a kettő együtt nem működhet. Meg kell változtatni a magyarok mentalitását, magasabb adók nélkül nincs pénze az államnak magas szintű szociális háló fenntartására. Szerinte eddig egy párt sem volt elég bátor ahhoz, hogy szembesítse az embereket várakozásaikkal, Gyurcsány Ferenc ezt most megtette, mert már nincs más választás.
A kétkedő amerikai magyarokat láthatóan nehezen meggyőző Göncz Kinga azt mondta, létezik egy olyan magyarázat is, hogy a történtekért az ellenzék is felelős. A Fidesz „piszkos játszmákat” játszott – mondta -, utalva arra, hogy Gyurcsány Ferenc fel akarta vetni ezeket a problémákat a parlamentben, Orbán Viktor viszont sosem akarta azokat ott megvitatni. Ehelyett utcára vitte az embereket, „Orbán, ha nincs hatalmon, az utcán politizál”, és ez kockázatos – mondta.
Szégyent hoznak ’56-ra
De Gyurcsány hazudott – szóltak közbe többen, mire Göncz Kinga azzal válaszolt: „Orbán állandóan hazudik!” Lauder Edit, az Amerikai Magyar Koalíciónak az amerikai kongresszusba bejáratos, befolyásos, tiszteletbeli elnöke arról beszélt: látta a CNN-en a budapesti tiltakozások képsorait, és a tüntetések szerinte nem az erőszakosan viselkedő huligánok csoportjáról szólnak. Elmondta, hogy az amerikai magyarok több tucatnyi megemlékezést rendeznek és büszkén ünnepelnék a forradalom 50. évfordulóját, de a budapesti események szégyent hoznak 56 emlékére.
Göncz Kinga az utóbbi napok történései kapcsán hangsúlyozta, nem Gyurcsány Ferenc beszéde rossz Magyarország hírnevének, hanem az erőszak. A forradalmat méltató beszédében külön kitért arra, hogy az Egyesült Államok milyen barátsággal fogadta 50 éve a magyar menekülteket. Beszéde végén arra kérte az amerikai magyarokat, támogassák Magyarországot, tartsák meg identitásukat és 56 emlékét.
