Belföld

Számítógépes hiba miatt romlott el egy Combino

Műszaki hiba miatt egy időre kivontak egy Combino villamost a nagykörúti forgalomból hétfőn, majd a megjavított szerelvény újra forgalomba állt – mondta Schimmer Erzsébet, a BKV Zrt. szóvivője.

Mintegy fél órát vesztegelt egy Combino villamos a Moszkva téren. Nem ajtóhiba történt, hanem a számítógép küldött feltehetően téves hibaüzenetet. Úgynevezett “vezérlés és becsuklásvédelmi hiba” lépett fel a szerelvénynél. Ezt azt jelenti, hogy a hat modulból álló “hernyó” egyik csuklószerkezetétől érkezett – feltehetően téves – hibaüzenet. Mindez azonban nem zavarta a forgalmat – mondta a BKV Zrt. szóvivője. Hozzátette: valamennyi villamoson egész nap ott utazik egy-egy szakember a Siemenstől.

A meghibásodás miatt több szakember is a helyszínre sietett. A BKV fődiszpécsere az MTI-vel azt közölte, hogy a meghibásodott szerelvényt a Moszkva téren megjavították, és ezt követően újra forgalomba állt.

A 4-6-os villamos vonalán a hat Combino villamos mellett Ganz-szerelvények is közlekednek. Az 54 méter hosszú “hernyóvillamosok” augusztus 1-je óta nem közlekedtek teljes üzemidőben a Nagykörúton, miután többször meghibásodtak. Elsősorban az ajtókkal voltak problémák.

Ezzel kapcsolatban Dirk Rösler, a Siemens AG közlekedéstechnikai ágazatának projektvezetője az MTI kérdésére korábban a cég sajtótájékoztatóján elismerte: típushibáról van szó. Ezért döntöttek a villamosok visszahívásáról és ellenőrzéséről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik