dm
Élet-Stílus

Együtt a babákért – A dm programjára idén is számíthatnak a kisgyermekes családok

Dm
Dm
A dm 1993 óta van jelen Magyarországon, és ez idő alatt bizonyította, hogy tevékenysége és figyelme nem csak a kereskedelemre korlátozódik. A társadalmi felelősségvállalás is fontos része a cég alapfilozófiájának. Legyen szó a környezetvédelemről, a gyermekek egészségre neveléséről, vagy a szociálisan hátrányos helyzetű családok megsegítéséről.

„Együtt egymásért” – Hosszútávú felelősségvállalási stratégia

A dm elkötelezte magát, hogy felkarolja azokat a társadalmat érintő problémákat, amelyekben valódi és hatékony segítséget nyújtani. Így született meg 13 évvel ezelőtt az „Együtt a babákért” program, amely évről-évre támogatja a nehéz körülmények között élő kisgyermekes családokat.

„Együtt a babákért”

Az elmúlt 13 évben a családok és az együttműködő partnerek számára is kiderült, hogy ez egy olyan megbízható program, amelyre biztosan lehet számítani. Sem a covid, sem a gazdasági válság nem tudta felülírni a drogéria rendszeres adományát. A mostani nehezebb anyagi körülmények, szinte mindenkit érintenek, és ennek következményeként az elszegényedés egyre nagyobb problémát jelent. Most talán még nagyobb szükség van arra, hogy a kisgyermekes családok érezzék, hogy nincsenek együl a problémájukkal, és, hogy a dm segítségére biztosan számíthatnak.

Dm

Idén is 6500 csomag pelenka került adományozásra a Katolikus Karitászon keresztül

A dunaújvárosi Krisztus Király plébánia nagytermében adták az idei első adományokat, február 13-án délelőtt. A pelenkákat Hittner Krisztina a dm PR és Ügyfélszolgálati csoportvezetője adta át, 4 helybéli családnak. Ezek a családok fél évre elegendő pelenkát vihettek haza, ami tényleg hatalmas segítség.

Écsy Gábor atya a Katolikus Karitász országos igazgatója köszöntőjében olyan adatokat osztott meg a résztvevőkkel, amelyekből egyértelműen kiderült, hogy a dm Magyarország mennyire komolyan veszi a társadalmi felelősségvállalást.

Dm


Az elmúlt 12 év „Együtt a babákért” program, számokban bemutatva:

  • 230 millió forint értékű pelenka adomány
  • több, mint 6 millió darab pelenka
  • 3120 megajándékozott család
  • 4000 gyermek első évének támogatása

„Ezek a számok nagyok, de lehetetlen lenne felsorolni – vagy legalábbis sokáig tartana – azoknak a családoknak a megváltozott életét, akik ebből a programból támogatást kaptak. A családok számára nagy segítséget jelent a fél évre elegendő pelenka, hiszen a legtöbb esetben több gyermekes családokról van szó. Az országos programban minden évben több olyan családot is segít a két szervezet, ahol mozgássérült gyermek, ikrek vagy hármas ikrek születtek. A családok így a pelenkára szánt pénzt a többi gyermekre vagy egyéb szükségleteikre tudják fordítani” – tudtuk meg Écsy Gábor atyától.

Ahol a mindennapi betevő és a rezsiszámlák kifizetése napi gondot jelent, ott olyan mások számára természetesnek tűnő dolgok, mint a pelenka, luxuscikknek számítanak. A dm Magyarország Együtt a babákért programja ezeknek a családoknak az életét szeretné megkönnyíteni.

„Vállalatunknál a hosszútávú segítségben hiszünk. Ennek jó példája az immár tizenhárom éve tartó Együtt a babákért programunk, aminek folytatását a jövőben is tervezzük. A jelenlegi változó gazdasági környezetben kiemelten fontos, hogy társadalmi felelősségvállalási programjainkra megbízhatóan számíthassanak a családok, és együttműködő partnereink is” – mondta Hittner Krisztina, majd hozzátette mennyire fontosnak tartja, hogy mindezt személyes találkozó keretei között oszthatta meg az érintettekkel.

Az idei 25 millió forint értékű támogatás, a Katolikus Karitászon keresztül, 6500 pelenkacsomag formájában 260 nehéz körülmények között élő kisgyermekes családok életét tette könnyebbé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik