Sport

Nagy meccset nyert az Albacomp

Szívósan küzdött a Nyíregyháza a férfi kosárlabda-bajnokság pénteki meccsén, de végül kikapott az esélyesebb Fehérvártól.

A szabolcsi megyeszékhelyre volt hivatalos a bajnoki ezüstérmes Albacomp, és bár a Nyíregyháza ebben az évben nem túl acélos, az Alba ellen valahogy mindig felszívja magát. Most is így történt.

Hollis zsákolásával indult a találkozó, de Papp kosaraival már 5-2-re a hazaiak vezettek. Simon Balázs 10-8–nál még előnyhöz jutatta a vendégeket, de onnantól a hazaiak irányítottak és 19-14-es előnnyel vonultak pihenőre.

Az egyperces pauza után Djogo tízpontos hazai előnyt épített fel kosarával (24-14), de az amerikai Hollis beindult. Triplát szerzett, majd labdát és lepattanót, a negyed egyik hőse volt. A másik El-Amin, aki a lepattanókban is jeleskedett, miközben Simon remekül irányított, és büntetőzött (34-33).

A nagy öreg Sitku több tempót is rontott, ez pedig azt jelentette, hogy a nagyszünetben már a vendégek vezettek. A szusszanás után két demoralizáló hazai tripla következett (Djogo és László jóvoltából), és mivel Miskovic is ügyeskedett, 49-43-as részeredmény alakult ki.

A negyed végén az Albában Keller és Chism vette át a vezetőszerepet, mindig volt tehát olyan, aki átlendítette a csapatot a holtponton (51-55). Az NYKK sem adta fel, az utolsó tízperc előtt 58-56-ra vezetett az Albacomp.

Az utolsó negyedben rendkívül sok hiba volt mindkét csapat játékában, az idegek harcából pedig a vendégek kerültek ki győztesen.

A másik találkozón a Szeged magabiztosan verte a Jászberényt.

Eredmények – férfi kosárlabda NB I.
Marso Nyíregyházi KK – Albacomp 63-71 (19-14, 16-23, 21-21, 7-13)
A legjobb dobók: Djogo 20, László 14, Miskovic 10, illetve Simon 18, Hollis 17, El-Amin 16, Keller 10
Naturtex-SZTE-Szedeák – Jászberény 106-74 (36-20, 26-16, 23-15, 21-23)
A legjobb dobók: Ivosev 30, Drahos 21, Levy, Kiss Zs. 15-15, illetve Jones 16, Medve 14, Kejuan 11

Ajánlott videó

Olvasói sztorik