Gazdaság

Brutális vesztesége volt a Blackberrynek

blackberry (blackberry)
blackberry (blackberry)

Az egykor vezető infokommunikációs vállalatnak számító Blackberry cég a múlt héten bejelentette, hogy veszteséges volt a második negyedévben, majd pénteken pontos számadatokat tett közzé. A cég szerint a második negyedévben 965 millió dollár vesztesége volt, bevételei 45 százalékos zuhanással 1,6 milliárd dollárra estek.

A Blackberry vezérigazgatója, Thorsten Heins szerint rendkívül csalódottak a negyedéves eredmény miatt. A vezérigazgató szerint egy sor új változást fognak végrehajtani, hogy felvegyék a versenyt a hardware piacokon, és hogy átalakítsák a kiadásaik struktúráit. A cég 4500 alkalmazottjától akar megválni és a vállalati és üzleti szférára szeretne koncentrálni a lakossági ügyfelek helyett.

Fotó: Northfoto/Denis Closon

A cég jelentése szerint 5,9 millió okostelefont adtak el ebben a negyedévben, de csak 3,7 millió után könyvelhettek el bevételt, mert a többi vásárlás már előre kifizetett megrendelés volt. Ezzel összevetve a szintén okostelefonokat gyártó Apple 9 millió okostelefont adott el a múlt héten három nap alatt az új 5C és 5S szériájából.

A Blackberry részvényei a rossz negyedéves teljesítmény hírére a múlt héten mélyrepülésbe kezdtek a tőzsdén. A tőzsdei zuhanást csak az állította meg, hogy a cég legnagyobb részvényese, a Fairfax Financial bejelentette, hogy felvásárolja a céget.

A Blackberry hétfőn írta alá az előzetes egyezséget a Fairfaxszal, a megállapodás szerint a Fairfax részvényenkénti 9 dolláros áron, összességében 4,7 milliárd dollárért fogja megszerezni a Blackberry irányítását. A negyedéves jelentés kiadása után, a New York-i tőzsde megnyitása előtt a Blackberry részvényei 8 dollár körüli áron álltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik