Sport

Beszólt az ukrán sportvezetésnek a NOB elnöke

Sebastien NOGIER / POOL / AFP
Sebastien NOGIER / POOL / AFP
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke felszólította Ukrajnát, hogy hagyjon fel a 2024-es párizsi olimpia bojkottfenyegetésével.

Az ukránok, a lengyelek, a balti és az északi államok az ukrajnai háború miatt nem szívesen látnák az orosz és fehérorosz sportolókat a játékokon, valamint más nemzetközi versenyeken, és többen közülük bojkottal fenyegetőznek.

Bach ez ügyben levelet küldött Vadim Hutcajtnak, az Ukrán Olimpiai Bizottság elnökének – aki egyben országa ifjúsági és sportminisztere –, amelyben hangsúlyozza: még konkrétan nem is tárgyaltak arról, hogy miként engednék a párizsi szereplését olyan semleges színekben induló sportolóknak, akik orosz vagy fehérorosz útlevéllel rendelkeznek. Ezen kívül ismételten kitért rá, hogy a bojkott sértené az Olimpiai Chartát, és a nemzeti olimpiai bizottságok felelőssége, hogy betartsák az ebben foglalt alapvető értékeket.

A NOB-elnök rendkívül sajnálatosnak nevezte azt a levelet, amelyet Hutcajt küldött nemrégiben más nemzeti olimpiai bizottságokhoz, nemzetközi szövetségeknek, NOB-tagoknak és a közelgő olimpiai házigazdáknak, mert az ukrán vezető nyomást kíván gyakorolni, hogy támogassák az oroszok és fehéroroszok eltiltását, írta az MTI.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság január 25-én bejelentette, hogy vizsgálja annak a lehetőségét, hogy bizonyos feltételek teljesítése esetén Oroszország és közvetlen szövetségese, Fehéroroszország sportolói visszatérjenek a nemzetközi, főleg ázsiai porondra, semleges színekben, azaz nem használhatnák zászlajukat, címerüket és himnuszukat.

A másik ilyen előfeltétel, hogy a két ország versenyzői nem támogatják aktívan az ukrajnai háborút.

Az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottsága a Fehér Házzal közösen támogatja a NOB szándékát, ha az érintett orosz és fehérorosz versenyzők minden feltételnek megfelelnek.

Az európai sportminiszterek várhatóan pénteken tárgyalnak a kérdésről nagy-britanniai találkozójukon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik