Gazdaság

A kormány elárulta, ezért dől a pénz az MVM-től a Fradihoz

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI
Az érvelésben előkerül az értékteremtés, illetve az is, hogy a klubnak van 2,1 millió szurkolója.

Tóth Bertalan (MSZP) írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be Lantos Csaba energiaügyi miniszternek, hogy megtudja, miként döntöttek arról, hogy az MVM milliárdokkal támogatja az FTC-t az energiaválság közepén.

Az ellenzéki politikus idézte a K-Monitort, amelynek közérdekű adatigényléséből derült ki, hogy az állami energiacég négy évre szóló támogatási szerződést írt alá a sportklubbal, amelynek évi 1 milliárd forintot és 6,6 millió eurót fizet. A szocialista képviselő mindezt azért furcsállotta, mert az MVM az elmúlt években veszteséges volt. Szerette volna megtudni, milyen kérelem alapján született a döntés.

  • Nyilvános pályázaton hirdették-e meg a lehetőséget, volt-e más jelentkező?
  • Ki, mikor döntött pontosan a milliárdos szponzoráció sorsáról?
  • Tudott-e, illetve részt vett-e a döntésben tulajdonosi joggyakorló?
  • Milyen megfontolás alapján éri meg a folyamatosan veszteséges állami energiavállalatnak egy ilyen mértékű támogatás kifizetése?

Tóth Bertalan kérte a támogatásról szóló döntést (az előterjesztéssel együtt) és a támogatási szerződést is.

Az energiaügyi tárca államtitkára szerint a Fradi támogatásával a társadalomnak ad a cég.

Steiner Attila azt írta válaszában, hogy a száz százalékig állami tulajdonban lévő MVM Zrt. minden körülmények között fontosnak tartja azokat az együttműködéseket, amelyek keretében a vállalat vissza tud adni a társadalomnak.

Az MVM Közép-Európa tizedik és Magyarország második legnagyobb vállalatcsoportja, így gazdasági szerepének megfelelően kiemelt figyelmet fordít a társadalmi felelősségvállalásra. Ennek keretében támogatást nyújt értékteremtő- és megőrző kezdeményezések megvalósulásához a sport, a kultúra, a környezetvédelem, az egészségügy, az oktatás, a tudomány és a karitatív segítségnyújtás területén. (Ez a szöveg szinte teljesen megegyezik azzal, amit Koncz Zsófia válaszolt Vadai Ágnesnek, aki arról érdeklődött, miért támogatta a cég 1,3 milliárd forinttal az FTC-nek vagyonkezelésre átadott MVM Dome finanszírozását 2022-ben a cég.)

Koncz Zsófiával ellentétben Steiner Attila nem hivatkozott arra, hogy az állami cégnél „belső döntés” alapján határoznak a támogatotti körről, ő inkább Fradi népszerűségét emelte ki.

Az MVM és a 2,1 millió szurkolói szimpatizánst maga mellett tudó Ferencvárosi Torna Club és az FTC Labdarúgó Zrt. együttműködése minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet az utánpótlás-nevelésre, így számtalan gyermek egészséges fejlődéséhez, sportolásához járul hozzá

írta parlamenti irományában az államtitkár.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik