Sport

„Társadalmi felelősségvállalás” miatt kapott 1,3 milliárd forintot a Fradi az MVM Csoporttól

Az MVM Csoport augusztusban 1,3 milliárd forinttal támogatta meg a Ferencvárosi Torna Clubnak vagyonkezelésre átadott új sportcsarnok, az MVM Dome finanszírozását 2022-ben. Ezzel kapcsolatban a Demokratikus Koalíció képviselője, Vadai Ágnes írásbeli kérdést nyújtott be, azt szerette volna megtudakolni, mi indokolta, hogy a száz százalékig állami tulajdonban lévő energiaszolgáltató ilyen értékes szponzorációban részesítse a ferencárosi futballcsapatot.

Kérdésére a Technológiai és Ipari Minisztérium nevében Koncz Zsófia államtikár válaszolt, és a Mérce szerint a társadalmi felelősségvállalsára hivatkozott.

Az MVM Csoport Közép-Európa egyik és Magyarország harmadik legnagyobb vállalatcsoportja, amely gazdasági szerepének megfelelően kiemelt figyelmet fordít a társadalmi felelősségvállalásra. Ennek keretében támogatást nyújt értékteremtő- és megőrző kezdeményezések megvalósulásához a sport, a kultúra, a környezetvédelem, az egészségügy, az oktatás a tudomány és a karitatív segítségnyújtás területén

– olvasható a hivatalos válaszban. Az államtitkár válaszából az is kiderül, hogy a cégnél „belső döntés” alapján határozza meg a támogatotti kört.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik