Belföld

Milliárdos csalás miatt emeltek vádat az „álarab” alföldi milliárdos ellen

A hajdúszoboszlói férfi azt a látszatot keltette, hogy az Egyesült Arab Emírségekben telepedett le.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) javaslatára a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség foglalkoztatással és osztalékfizetéssel összefüggésben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a nagyvállalkozóval, ügyvéd segítőjével és több cégvezetővel szemben. Csaknem másfél milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

A hajdúszoboszlói férfi több, jól működő, sikeres (fuvarozó, kereskedelmi, vendéglátóipari) céget irányított. Azok jogellenes bérkifizetési gyakorlatot folytattak. A minimálbérre bejelentett dolgozók külön borítékban kaptak fizetést, így nem fizették meg a tényleges munkabérük utáni közterheket. A vállalkozások tényleges vezetőjeként a férfi összesen 20 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állam költségvetésének.

A vádlott Magyarországon élt, de közben azt a látszatot keltette, hogy felszámolta hazai életét, külföldön telepedett le.Az Egyesült Arab Emírségekben lakást vett, vállalkozásokat alapított, azok valójában nem működtek, a férfi így akarta kijátszani az adózást. Az irányadó nemzeti adószabályok szerint az osztalékok kifizetését 15%-os személyi jövedelemadó terheli. Öt vállalkozása a férfi részére 2017 márciusa és 2019 decembere között 7,3 milliárd forint osztalékot fizetett ki, ami után 1,1 milliárd forint adót kellett volna bevallani.

A férfi, hogy leplezze az adózatlan nyereség bűnös eredetét, külföldi bankszámlák között átutalásokat, pénzváltásokat és befektetéseket végzett. Ezzel a módszerrel több mint 700 millió forintot mosott tisztára. A NAV illetékes igazgatóságának több éves nyomozásával az okozott vagyoni hátrányból több mint 868 millió forint megtérült.

A főügyészség a tettét beismerő vállalkozót súlyosabban minősülő költségvetési csalás, pénzmosás, közokirat-hamisítás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja. A vállalkozóval és ügyvédjével szemben börtönbüntetés, pénzbüntetés, foglalkozástól eltiltás kiszabását indítványozta. A cégek pénzbírságot, a négy cégvezető enyhébb büntetést kaphat.

Sem a NAV, sem a vádhatóság nem nevezte meg a milliárdost, akit balatoni luxusvillájában fogtak el. A 24.hu információi szerint a közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonosként leírt férfi K. Ferenc., aki egykor a CBA Kereskedelmi Kft.-ben is tulajdonos volt, valamint érdekeltségébe tartozik a hajdúszoboszlói négycsillagos Délibáb Hotel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik