Belföld

Jómódú huszonévesekből álló drogbandát számoltak fel Hajdú-Biharban

Felszámoltak egy 23 és 26 év közötti fiatalokból álló, marihuánát terjesztő bűnbandát Hajdú-Bihar vármegyében. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatása szerint több mint 50 rendőrrel végrehajtott akcióban ütöttek rajta a banda tagjain. A két hajdúböszörményi, egy debreceni, egy hajdúszoboszlói és egy sárospataki férfi egymással folyamatosan konspirálva, szervezett keretek között végezte bűnös tevékenységét, amiről még a közvetlen családtagjaik sem tudtak.

A megalapozott gyanú szerint az öttagú társaság 2021 decembere óta folytatta illegális üzletét, melynek során ellátták droggal a hajdú-bihari fiatalokat. A nyomozók mind az öt gyanúsított lakhelyét alaposan átvizsgálták, és lefoglaltak növényi anyagokat, csomagolóeszközöket, fóliákat, tasakokat, őrlőket, digitális mérlegeket, valamint mobiltelefonokat és SIM kártyákat, továbbá majdnem egymillió forintot és 400 eurót.

A 23 és 26 év közötti férfiakat kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják. Kihallgatásukat követően kezdeményezték mind az öt fiatal letartóztatását, amit a Debreceni Járási Ügyészség indítványára a Debreceni Járásbíróság el is rendelt.

A közlemény szerint még a nyomozók előtt is kérdéses, hogy a fiatalokat mi vitte rá az igencsak jól leplezett és kellőképpen felépített rendszerű droghálózat kialakítására, tekintve, hogy többen közülük “meglehetősen kifogástalan” anyagi körülmények között élnek a szüleikkel.

Kiderítésre vár még, hogy a csapat honnan szerezte be a marihuánát, ezért a nyomozás tovább folyik nemcsak a fiatalok pontos szerepének tisztázása érdekében, hanem az elkövetői kör szélesítése miatt is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik