Néhány órán belül egy teherautó méretű tart aszteroida közelíti meg a Földet – írja a Gizmodo. A NASA kutatói szerint nem kell aggódni: a 2023 BU névre keresztelt kibolygó nem fog becsapódni, mégis ez lesz az egyik legközelebbi pályájú aszteroida, amelyet valaha feljegyeztek.
Az amerikai űrkutatási hivatal közleménye szerint a 2023 BU nagyjából 3,5, valamint 8,5 méter közötti nagyságú lehet, ami elég kicsi ahhoz, hogy nagyrészt elégjen, ha mégis belépne a Föld légkörébe. A NASA azonban nem számít becsapódásra, a Near Earth Asteroid Scout nevű veszélyfelmérő rendszer ugyanis azt jósolja, hogy
A 2023 BU közelebb halad el hozzánk, mint néhány, bolygónk körül keringő műhold. Az aszteroidát január 21-én fedezte fel Gennagyij Boriszov a krími MARGO obszervatóriumban. Azóta világszerte több obszervatórium is észlelte a 2023 BU-t, ezért a pályáját és potenciális veszélyét is képesek voltak modellezni a tudósok.
A megfigyelés azt jelzi, hogy jelentősen nőtt a bolygónk védelmére irányuló képességünk, amire az is bizonyíték, hogy tavaly októberben, egy sikeres DART-misszió keretében megtörtént az első aszteroida eltérítése is.