Belföld

Már megvolt a disznóölés, mire elkapták a 100 kilós sertést ellopó testvéreket

Feketevágás címmel jelent meg közlemény a rendőrség honlapján egy hernádcécei esetről, ami bár nem volt azonos a definíció szerinti feketevágással, annyi mindenképp stimmel, hogy a hatályos törvények szerint bűncselekmény történt, továbbá a disznó sem élte túl a megpróbáltatásokat.

A hivatalos tájékoztatás szerint az Encsi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 29 és egy 35 éves hernádcécei fivérrel szemben. A gyanúsítottak január 21-én 22 óra előtt a kerítésen átmászva betörtek a Hernádcécei Sertéstelepen lévő hizlalda épületébe, majd egy fejszével elkábítottak és eltulajdonítottak egy több mint 100 kilogrammos sertést.

A járőrök a bejelentést követően egy órán belül a hátrahagyott nyomokat követve eljutottak az elkövetők házáig, akik azonban ekkor már feldolgozták az állatot.

A rendőrök a két férfit előállították az Encsi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket, a sertéshúst lefoglalták tőlük. A rendőrségi szöveg szerint az ügyben további „nyomozási cselekmények” várhatóak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik