Szórakozás

„Az igaz szerelem bármit kibír” – Kulcsár Edina és G.w.M egy éve hozták nyilvánosságra kapcsolatukat

TV2
TV2
Ma már jegyben járnak és első közös gyereküket várják.

Kulcsár Edina és Csuti tavaly január közepén jelentették be, hogy hosszú küzdelem után véget ért a házasságuk, pár nappal később pedig az egykori szépségkirálynő közölte: összejött G.w.M-mel. Sűrűn telt kapcsolatuk első éve, egyebek mellett szerepeltek a Párharcban, a rapper a hátára tetováltatta kedvese portréját, majd decemberben új közös dallal jelentkeztek. A múlt év augusztusában kiderült: a páros első közös gyerekét várja, akiről már azt is tudni, hogy kislány lesz. Karácsony előtt az eljegyzésre is sor került.

Kulcsár Edina kedd este a közösségi oldalán emlékezett meg élete fontos évfordulójáról:

1 éve ilyenkor hoztuk nyilvánosságra a szerelmünk, ami nem volt zökkenőmentes, de talán erre mondják azt, hogy szerelem mindenek felett, és hogy az igaz szerelem bármit kibír

– írta a videó alá, ami az első fotózásuk alkalmával készült.

@edinakulcsar_official 1 éve ilyenkor hoztuk nyilvánosságra a szerelmünk, ami nem volt zökkenőmentes, de talán erre mondják azt, hogy szerelem mindenek felett és hogy az igaz szerelem bármit kibír.🙏 Ez a videó egy Story fotózás alkalmával készült, egy picit kevesebb mint 1 éve. Ez volt az első fotózásunk.🥰 @GWMMUSIC_OFFICIAL ♬ Happiest Year - Jaymes Young

Ajánlott videó

Olvasói sztorik