A címvédő Rafael Nadal négyszettes győzelemmel jutott be a második fordulóba az ausztrál nyílt teniszbajnokság hétfői nyitónapján. A 22-szeres Grand Slam-győztes spanyol sztárnak voltak hullámvölgyei a találkozó során, így végül 3 óra 42 perces csatában verte a szintén balkezes brit Jack Drapert, aki a harmadik játszmától görcsökkel küszködött. A 36 éves Nadalra a 64 között az amerikai Mackenzie McDonald vár.
Volt egy vicces pillanata is a találkozónak: Nadal ütőt akart cserélni, de a labdaszedő pont azt vitte el húroztatni, amelyikkel a spanyol játszani szeretett volna. A címvédő egy pillanatra értetlenül állt a padjánál, de aztán mosolyogva nyugtázta, mi is történt.
A selejtezőben Marozsán Fábiánt és Piros Zsombort is búcsúztató Sang Csün-cseng lett az első kínai férfi játékos, aki meccset nyert az Australian Open főtábláján.
Ki kell hagynia a hazai Grand Slam-tornáját Nick Kyrgiosnak, aki térdsérülés miatt hétfőn visszalépett.
A sérülések a sport velejárói, de most le vagyok taglózva. Ez a hazai Grand Slamem, ez így brutális.
A 27 éves teniszező közölte, azért volt kénytelen visszalépni, mert egy rutinvizsgálat során a térdében cisztát találtak, mely egy korábbi sérülés következtében keletkezett. A cisztát hamarosan atroszkópiás műtéttel távolítják el majd a lábából.
A svájciak háromszoros GS-bajnoka, a veterán Stan Wawrinka négy és fél órás csatában kapott ki a szlovák Alex Molcantól.
A nőknél búcsúzott a 2020-as bajnok amerikai Sofia Kenin, akit a kétszeres győztes fehérorosz Viktorija Azarenka vert meg. A világelső Iga Swiatek alaposan megküzdött a második fordulóért: a lengyelek háromszoros Grand Slam-győztese a 69. helyen álló német Jule Niemeierrel találkozott, aki a második szettben 5:3-ra vezetett, de Swiatek sorozatban négy gémet hozva lezárta a meccset.
Mind a négy, egyesben főtáblás magyar pályára lépett hétfőn, közülük Fucsovics Márton és Bondár Anna jutott tovább. A magyar eredményekkel külön cikkben foglalkoztunk.
1. forduló, (a 64 közé jutásért)
férfiak:
Cicipasz (görög, 3.)-Halys (francia) 6:3, 6:4, 7:6 (8-6)
Norrie (brit, 11.)-Van Assche (francia) 7:6 (7-3), 6:0, 6:3
Millman (ausztrál)-Hüsler (svájci) 6:7 (8-10), 7:5, 6:7 (2-7), 6:2, 6:3
Sonego (olasz)-Borges (portugál) 7:6 (7-4), 6:3, 6:7 (6-8), 6:1
Eubanks (amerikai)-Kvon (dél-koreai) 6:3, 6:7 (1-7), 6:3, 4:6, 6:4
Molcan (szlovák)-Wawrinka (svájci) 6:7 (3-7), 6:3, 1:6, 7:6 (7-2), 6:4
FUCSOVICS MÁRTON-Federico Coria (argentin) 4:6, 7:5, 2:6, 7:6 (8-6), 6:2
Nadal (spanyol, 1.)-Draper (brit) 7:5, 2:6, 6:4, 6:1
Hurkacz (lengyel, 10.)-Martínez (spanyol) 7:6 (7-1), 6:2, 6:2
Sinner (olasz, 15.)-Edmund (brit) 6:4, 6:0, 6:2
Tiafoe (amerikai, 16.)-Altmaier (német) 6:3, 6:3, 6:7 (5-7), 7:6 (8-6)
Hacsanov (orosz, 18.)-Zapata (spanyol) 7:6 (7-3), 6:2, 6:0
Shapovalov (kanadai, 20.)-Lajovic (szerb) 6:4, 4:6, 6:4, 6:1
Lehecka (cseh)-Coric (horvát, 21.) 6:3, 6:3, 6:3
F. Cerundolo (argentin, 28.)-Pella (argentin) 6:4, 6:4, 6:3
Korda (amerikai, 29.)-Garín (chilei) 6:4, 1:6, 6:3, 6:2
Nisioka (japán, 31.)-M. Ymer (svéd) 6:4, 6:2, 7:5
Van de Zandschulp (holland, 32.)-Ivaska (fehérorosz) 6:3, 3:6, 7:5, 6:3
McDonald (amerikai)-Nakashima (amerikai) 7:6 (7-5), 7:6 (7-1), 1:6, 6:7 (10-12), 6:4
Kubler (ausztrál)-Baez (argentin) 6:4, 6:4, 6:4
Svrcina (cseh)-Munar (spanyol) 6:3, 6:2, 6:2
Daniel (japán)-Escobedo (amerikai) 7:5, 6:2, 3:6, 6:3
Sang (kínai)-Otte (német) 6:2, 6:4, 6:7 (2-7), 7:5
Vatanuki (japán)-Rinderknech (francia) 6:3, 6:3, 6:2
Griekspoor (holland)-Kotov (orosz) 6:3, 7:6 (7-3), 6:3
Etcheverry (argentin)-Barrere (francia) 3:6, 6:3, 6:4, 6:4
Moutet (francia)-Vu (kínai) 6:4, 5:7, 6:2, 4:6, 7:5
nők:
Swiatek (lengyel, 1.)-Niemeier (német) 6:4, 7:5
Ribakina (kazah, 22.)-Cocciaretto (olasz) 7:5, 6:3
Baindl (ukrán)-Rahimova (orosz) 7:5, 6:7 (8-10), 6:1
McNally (amerikai)-Pigossi (brazil) 7:5, 6:1
Podoroska (argentin)-Jeanjean (francia) 6:0, 6:3
Teichmann (svájci, 32.)-Dart (brit) 7:5, 6:1
Lin (kínai)-Marino (kanadai) 6:2, 6:4
Juvan (szlovén)-Janicijevic (francia) 7:5, 6:1
BONDÁR ANNA-Ana Bogdan (román) 6:2, 2:6, 6:3
Camila Osorio (kolumbiai)-UDVARDY PANNA 6:4, 6:1
Cseng Csin-ven (kínai, 29.) – GÁLFI DALMA 6:0, 6:2
Pegula (amerikai, 3.)-Cristian (román) 6:0, 6:1
Szakkari (görög, 6.)-Yüan (kínai) 6:1, 6:4
Gauff (amerikai, 7.)-Siniakova (cseh) 6:1, 6:4
Collins (amerikai, 13.)-Kalinszkaja (orosz) 7:5, 5:7, 6:4
Kvitova (cseh, 15.)-Van Uytvanck (belga) 7:6 (7-3), 6:2
Ostapenko (lett, 17.)-Jasztremszka (ukrán) 6:4, 6:2
Krejcíkova (cseh, 20.)-Bejlek (cseh) 6:3, 6:1
Azarenka (fehérorosz, 24.)-Kenin (amerikai) 6:4, 7:6 (7-3)
Kosztyuk (ukrán)-Anisimova (amerikai, 28.) 6:3, 6:4
Bucsa (spanyol)-Lys (brit) 2:6, 6:0, 6:2
Andreescu (kanadai)-Bouzkova (cseh, 25.) 6:2, 6:4
Muchova (cseh)-Curenko (ukrán) 6:2, 6:1
Pera (amerikai)-Ucsidzsima (japán) 2:6, 6:3, 6:1
Raducanu (brit)-Korpatsch (német) 6:3, 6:2
Szasznovics (fehérorosz)-Fruhvirtova (cseh) 7:5, 6:2
Gadecki (ausztrál)-Kugyermetova (orosz) 7:5, 6:1
Burel (francia)-Gibson (ausztrál) 6:3, 6:4
Kalinyina (ukrán)-Vandeweghe (amerikai) 6:3, 6:1
Snaider (orosz)-Kucova (szlovák) 7:6 (8-6), 7:5