Belföld

Orbán Viktor rendelete „nagyon durva brigantiság” és a tanárhiány beismerése

ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU
ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU
A PDSZ szerint a kormány a jogra hivatkozik, miközben éppen visszaél azzal. Megvizsgálják, meg lehet-e támadni jogilag. A DK szerint szintet lépett a tanárok elleni terror.

A kormány alaposan átírta annak a szabályait, miként lehet kirúgni a tanárokat. Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett, péntektől hatályos rendelet felülírja a törvényeket, amelyek szerint a rendkívüli felmondás határideje az okról valós tudomásszerzés utáni 15. nap. A pedagógusokra ez mostantól nem érvényes, ha engedetlenek, velük mostantól  jóval később is közölhetik, hogy felmondanak nekik.

Ez nagyon durva brigantiság.

Így reagált a Népszavának a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője a rendeletre. Nagy Erzsébet szerint ez már a  visszaélésszerű jogalkotás kategóriája. Mostantól előállhat az a helyzet, hogy valakivel letaníttatják az évet, aztán majd a nyári szünetben szépen megkapja a felmondását. Az érdekképviseleti vezető szerint így a korábbi engedetlenséget is szankcionálni tudják, amivel a kormány még inkább félelemben tudja tartani a pedagógusokat. Mindezt a Spirit FM Aktuál című műsorában azzal egészítette ki, hogy az elképesztő rendelet miatt felvették a kapcsolatot a jogvédőkkel, alkotmányossági aggályaik miatt megvizsgálják, van-e jogi lehetőség arra, hogy megtámadják a döntést. Kollégáinak azt javasolta, csak az álljon bele a polgári engedetlenségbe, aki letétbe helyezi felmondását. A többiek válasszák az általuk korábban javasolt sztrájkformákat.

Végtelenül cinikus és embertelen rendelet

A PDSZ szerint a rendelettel a kormány elismeri a súlyos tanárhiányt, hiszen  milyen súlyos lehet az a kötelezettségszegés, ami után még  egy egész tanévet le lehet dolgozni. A szakszervezet mélységesen elítéli, hogy a háborús veszélyhelyzet leple mögé bújva, rendeleti úton  próbálják a sztrájkjog ellehetetlenítése után polgári engedetlenséget vállaló pedagógusokat megfélemlíteni.

Ezzel a végtelenül cinikus és embertelen rendelettel – visszamenőleges hatállyal is – meghosszabbítják annak a határidejét, hogy valakivel szemben a munkáltató az azonnali hatályú jogviszony-megszüntetés jogát gyakorolja.

A PDSZ a módszert rendőrállaminak tartja, szerinte azzal ismét azt bizonyítják, hogy nem az oktatás problémáinak megoldására, hanem arra koncentrálnak, hogy a külvilág számára érzékelhető munkabeszüntetéseknek a követelések teljesítése nélkül legyen vége,

nehogy aztán más kizsákmányolt foglalkozási csoport is a munkabeszüntetés eszközéhez folyamodjon. (…) Látható, hogy a kormány ingerküszöbét egyedül a munkabeszüntetések érik el.

A PDSZ javasolja a kollégáknak, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni, mert akkor a kormány eléri célját anélkül, hogy egyetlen lépést is tenne a közoktatás helyzetének javításáért.

Közösségi oldalán a Tanítanék Mozgalom is bírálta a rendeletet. Azt írták, mélységesen elszomorító, hogy a tanárok életének megkeserítése helyett a kormány nem a pozitív változásokat előidéző intézkedésekbe fektet energiát, nem ismeri fel, hogy romboló hozzáállása az országot teszi tönkre.

PSZ: Ezer sebből vérzik a rendelet

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a rendelet azt sugallja, a polgári engedetlenkedő szentgotthárdi tanárok meghátrálásra kényszerítették a kormányt, a 29 pedagógus kiállása bizonyította, nem lehet egy egész tantestületet kirúgni a pedagógushiány közepette.  Ugyanakkor a szabályozás nincs összhangban a háborús veszélyhelyzet idejével, hiszen az jelenleg május végéig tart, miközben a tanárokat akár 2024. augusztus 1-jei kirúgással is fenyegeti, miközben a háborús veszélyhelyzetnek eddig sem volt, ezután sem lesz köze az oktatásban dolgozók tiltakozásához!

A rendelet sérti a törvény előtti jogegyenlőséget, a munkáltatókat jogtalan előnyben részesíti a munkavállalókkal szemben. Diszkriminatív, hogy az azonnali hatályú felmondás lehetőségét, időben, csak a munkáltatónak hosszabbítja meg.

Mivel a rendelet azokra is vonatkozik, akik 2023. január 13-a előtt vettek részt polgári engedetlenségben, felhívják a figyelmet, hogy a visszamenőleges hatály minden alapvető jogot sért. A PSZ szerint az, hogy a rendkívüli felmondástól a munkáltató kár el is tekinthet az  oktatás zavartalansága érdekében, azért beszédes, mert beismeri, hogy például egy kémiaszakos pedagógus annyit engedetlenkedhet, amennyit akar, hiszen úgysem tudnák pótolni. A rendelet megjelenése után a PSZ úgy döntött csatlakozik a PDSZ által január 23-ától meghirdetett egyhetes sztrájkhoz, ugyanis korábban azt ígérte, addig nem hagyja abba a tiltakozó akciókat, amíg nem teljesülnek a pedagógusok követelései.

Frissítünk!

DK: új szinten a tanárok terrorizálása

Félelem uralkodik az iskolákban, mert béremelés helyett Orbán Viktor újabb kirúgásokkal fenyegeti a tanárokat, írja a DK, amely a rendeletet úgy értékeli, hogy azzal új szintre emelték a tanárok terrorizálását, hiszen akár egy éven át, minden egyes nap félelemmel telve léphet diákjai elé az a tanár, aki egyszer is fel merte emelni a hangját a megalázó bére ellen. A DK szerint 45 százalékos pedagógusbér-emelés szükséges, mert az orbáni infláció felemészti a tanárok fizetését.

Mint korábban megírtuk, a Belügyminisztérium a „közoktatási intézmények zavartalan működésével” magyarázta a rendeletet, amit Gulyás Gergely a Kormányinfón úgy harangozott be, hogy szeretnének olyan jogi megoldást is találni, ami a jelenlegi azonnali elbocsátás helyett  bizonyos türelmet tanúsít a polgári engedetlenkedő tanárokkal szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik